2016. június 25., 15:47

Hollande: a britek döntése kérdéseket vet fel az egész világ számára

PÁRIZS. A britek döntése az Európa Unióból történő kilépésről az egész világ számára kérdéseket vet fel Francois Hollande szerint. A francia elnök hangsúlyozta, hogy a Nagy-Britannia kiválását szabályszerűen kell lebonyolítani.

A Brexit "természetesen nem jár következményekkel Nagy-Britanniának az ENSZ-ben betöltött szerepére" - mondta szombaton a köztársasági elnök, miután hivatalában fogadta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt. "De tény, hogy az egész világ azt kérdezi, mi fog most történni?" - tette hozzá Francois Hollande.

A francia elnök megismételte, hogy "nagyon sajnálja a brit választást", de "tiszteletben tartja, mert ez a demokrácia". Azt is megerősítette, hogy a Brexit "minden következményét le kell vonni".

"Az Európai Unió keretein belül most meg kell szerveznünk a kiválást, de azt rendben, és azon szabályok szerint kell lebonyolítani, amelyeket előírnak a szerződések" - hangsúlyozta.

David Cameron brit miniszterelnök pénteken azt mondta, hogy a helyét októberben átvevő utódára hagyja, hogy elindítsa a kilépés várhatóan kétéves folyamatát. A miniszterelnöki poszt várományosának tekintett Boris Johnson pedig úgy vélte, hogy nem kell siettetni a távozás folyamatát az EU-ból.

Ezzel szemben a francia diplomácia azt hangoztatja, hogy más uniós országokkal, köztük Németországgal együtt, határozott álláspontot képvisel Nagy-Britanniával szemben, és szeretné elkerülni, hogy a britek bizonyos uniós előnyök megtartása érdekében elhúzzák a kilépési tárgyalásokat. Elemzők szerint Párizs a dominóhatás elkerülése, illetve az euroszkeptikusok lelkesedésének lehűtése érdekében is a gyors kiválást szorgalmazza.  

A francia elnök kiemelte, hogy a Brexit ellenére Franciaország "fenn kívánja tartani kapcsolatait Nagy-Britanniával" gazdasági téren, a migráns- és a menekültválságot, valamint a védelmi kérdéseket illetően.

Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint Francois Hollande pénteken folyamatosan egyeztetett Martin Schulz-cal, az Európai Parlament elnökével és Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság vezetőjével, szombat délelőtt Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökkel beszélt telefonon, este pedig Matteo Renzi olasz miniszterelnököt várja hivatalába egy informális vacsorára.

Német külügyminiszter: az alapító országok a kiválás mihamarabbi megkezdését várják Londontól

Az Európai Unió elődjének hat alapító tagországa azt szeretné, ha Nagy-Britannia a lehető leghamarabb elkezdené az unióból való kiválás folyamatát - jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a hatok külügyminisztereinek szombati berlini tanácskozásán.

"Az a közös álláspontunk, hogy az eljárást mihamarabb el kell kezdeni, hogy ne maradjunk hosszú ideig bizonytalanságban, és hogy koncentrálni tudjunk Európa jövőjére. Tiszteletben tartjuk a népszavazás eredményét, és megértjük, hogy Nagy-Britannia mostantól magára összpontosít, de Nagy-Britannia nem csak magáért felelős. Nekünk pedig meg kell mutatnunk az európaiaknak, hogy Európa fontos, de nem csak fontos, hanem el is tudja végezni a feladatát" - mondta Steinmeier, miközben ott állt mellette francia, olasz, holland, belga és luxemburgi hivatali kollégája.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter hozzátette: reméli, nem egy "macska-egér játék" kezdődik el.

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter felszólította Nagy-Britanniát: gyorsan nevezzen meg egy új miniszterelnököt, hogy a kiválási folyamat elkezdődhessen. Szerinte egy új kormányfő megnevezéséhez nincs szükség néhány napnál többre, tekintettel az ügy sürgősségére. Sem Nagy-Britanniának, sem az európaiaknak nem érdeke, hogy pénzügyi, gazdasági vagy politikai következményekkel járó bizonytalanság alakuljon ki - szögezte le.

Holland kollégája, Bert Koenders kijelentette, hogy Európa nem engedhet meg politikai vákuumot. "Ez nem egy megszokott ügymenet lesz, és tempósan kell haladni" - mondta.

Didier Reynders belga külügyminiszter pedig azt mondta: Európának meg kell válaszolnia a bevándorlással, a biztonsággal és a munkahelyekkel kapcsolatos kérdéseket.

A külügyminiszterek kiadtak egy közös közleményt, miszerint "a különböző uniós tagországok nem egyforma elkötelezettséggel akarják a szorosabb európai egységet". "Meg kell találni a módját annak, hogy ezt jobban tudjuk kezelni" - tették hozzá.

Kifejtették: az alapító tagok növelni akarják a gazdasági együttműködést, de néhány újabb tagállam tart attól, hogy még többet adjon fel szuverenitásából. "Tudatában vagyunk annak, hogy az EU most tapasztalható működésével való elégedetlenség megnyilvánul társadalmaink egyes részeiben. Nagyon komolyan vesszük ezt, és azon vagyunk, hogy az EU jobban működjön minden állampolgára érdekében" - olvasható a közös közleményben.

Sturgeon: megkezdődött az újabb skót függetlenségi népszavazás előkészítése

Megkezdődtek az újabb skóciai függetlenségi népszavazás kiírásának jogi előkészületei - mondta szombaton Nicola Sturgeon skót miniszterelnök. Sturgeon a skót kabinet rendkívüli ülése után bejelentette: haladéktalanul tárgyalásokat kezd Brüsszellel arról, hogy miként lehetne megőrizni Skócia helyét az Európai Unióban.

A brit EU-tagságról tartott népszavazáson a választók szűk többsége országosan a kilépésre, Skóciában ugyanakkor a nagy többség a bennmaradásra voksolt.

Nicola Sturgeon a skót kabinet szombati ülése után közölte: az EU-referendum eredménye nyomán "egyértelműen" ismét napirendre került a skót függetlenségről szóló újabb népszavazás, és a kabinet szombaton hivatalosan döntött az ehhez szükséges törvény előkészítésének megkezdéséről.

Megosztás