2016. november 29., 09:41

Hat százalékkal nőnek 2017 szeptemberétől a pedagógusbérek

POZSONY. Az oktatási tárca hétfőn a regionális oktatásügyben dolgozó pedagógusok és szakdolgozók, valamint a főiskolai oktatók bérének szeptembertől 6 százalékkal történő emeléséről állapodott meg a Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége képviselőivel – közölte Peter Plavèan oktatási miniszter.

Peter Plavèan a találkozót követő sajtótájékoztatón rámutatott, hogy a pedagógusbéreket már idén szeptember 1-től is 6 százalékkal emelték, s ugyanilyen szintű emelést terveznek jövőre is. Ez a költségvetés közel 70 millió euróval való növelését jelenti. A miniszter azt is elmondta, hogy november 30-án valósul meg a tárca, a Szlovákiai Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (OZPŠaV), valamint a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) közti tanácskozás, amely célja a béremelésről szóló zárónyilatkozat jövő évre vonatkozó, magasabb szintű kollektív szerződésbe való belefoglalása.

Pavel Ondek, az OZPŠaV elnöke rámutatott, hogy a szakszervezeti szövetség mást kért, mégpedig 4 százalékos emelést január 1-től. Ugyanakkor a szlovákiai tudomány és oktatás támogatásáról szóló nyilatkozat alapján az egész választási időszakra vonatkozólag a pedagógusok és szakdolgozók bérének 55 százalékos emelését kérték. Mint Ondek kifejtette, ha azonban összeadják a kormány programnyilatkozata alapján a béremelésre szánt összegeket, akkor összességében csak 30 százalékos lesz az emelés. Emiatt csak részben lehetnek elégedettek – hangsúlyozta az OZPŠaV elnöke. Ondek egyúttal azt is megemlítette, hogy ha a szakszervezeti szövetség tanácsától nem kap mandátumot a 2017-es évi kollektív szerződés aláírásához, akkor előfordulhat, hogy a kollektív szerződést alá sem írja.

Az állami és közszolgálat terén dolgozó alkalmazottak tarifabérei a 2017-es év elejétől 4 százalékkal nőnek. További 2 százalékkal jövő év szeptemberében és decemberében jutalompénzek és másféle kiegészítések formájában emelik a béralapot – mondta el az állami és közszolgálatot érintő magasabb szintű kollektív szerződésekről szóló egyezkedések negyedik köre után november 23-án Peter Kažimír pénzügyminiszter. A tervek szerint hasonló mértékben emelkedne 2018-ban is ezen dolgozók bére. A kollektív szerződés alapján történő ilyen mértékű emelés nem vonatkozik a pedagógusokra.

Megosztás