Három színházi előadással ért véget a X. Árgyélus-tábor

Az ÉS?! Színház drámapedagógusi képesítéssel is rendelkező „motorja“ portálunknak elöljáróban elmondta, hogy már a ´90-es évek közepén a Magyar Asszonyok Ligájának (MAL) gútai alapszervezete által szervezett kézműves tábor keretében Szabó Csillával, színházuk rendezőjével együtt színjátszó részleget működtettek, s az ottani táborozást mindig egy-egy diákelőadással zárták.
„Amikor rajtam kívül Szabó Csilla és az ÉS?! Színház további tagja, Panyi Ágota is a csallóközaranyosi alapiskolában kapott pedagógusi állást, úgy döntöttünk, hogy a Kuckó Kézműves Táborunkon belül, délutánonként színjátszó próbákat is tartunk a gyerekeknek. Mivel ez hiánypótló volt, és a körükben pozitív fogadtatásra talált, ezért 2006-ban önállósult a gyermek színjátszásra összpontosító Árgyélus-táborunk. A 6-15 éves nebulók közül egyre többen érdeklődtek az új lehetőség iránt, ezért a kezdeti egy csoportból előbb kettő, majd három lett, idén már 42 gyermekkel dolgozhattunk, akik Budapestről és Győr mellől, valamint Fülektől Pozsonyig több településről érkeztek hozzánk. Mivel a Duna Menti Tavasz kapcsán zsűritagként sok helyen megfordulunk, ajándékként is fel szoktuk kínálni azt, hogy egy-két gyermek teljesen ingyen táborozhat az „Árgyélusban“, ezzel is népszerűsítve ezt a lehetőséget“ – mondta a Hírek.sk-nak a gyerkőcök közkedvelt Nelli nénije.
Mivel Várady Kornélia a budapesti Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, Szabó Csilla pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett drámapedagógusi diplomát, az ÉS?! Színház többi tagja pedig szintén elvégzett egy 30 órás drámapedagógiai tanfolyamot, ezért önerőből képesek biztosítani a nívós tábori foglalkozásokat.
„Ráadásul az egykori táborozóink és társulati tagjaink közül is fokozatosan kinevelődik az utánpótlás. Példaként említhetem Matusek Attilát, aki hamarosan befejezi tanulmányait a Kaposvári Színművészeti Egyetemen, és már több éve saját tábori csoporttal foglalkozik, vagy Panyi Gergőt, aki drámatanári szakra készül Veszprémbe, és sokat segít nekünk a foglalkozások során. Nem hívunk meg magyarországi vendégtanárokat, ahelyett inkább arra törekszünk, hogy az ÉS?! Színházon belül oldjuk meg a foglalkozásvezetők bebiztosítását“ – árulta el a továbbiakban.
Csallóközaranyos község minden évben maximális mértékben támogatja a tábor megrendezését, és pályázati pénzeket is sikerül szerezniük: „Mindig a csallóközaranyosi alapiskolában és a szomszédos sportcsarnokban kapunk ingyenes szállás- és próbahelyet. Persze, ezt előadásokkal vagy más módon igyekszünk meghálálni a különféle helyi rendezvényeken, tehát a falu vezetőségével kölcsönösen segítjük egymást. Folyamatosan pályázunk a Bethlen Alapnál, az SZK Kormányhivatalánál és Nyitra megyénél, s általában pozitív elbírálásban, illetve anyagi támogatásban is részesülünk“.
Az egészhetes reggeltől estig tartó, némi szabad játékkal tarkított, intenzív munka során három előadást tanultak be a gyerekek. Bemutatójuk pénteken 17 órától nagy érdeklődés közepette a helyi alapiskola előcsarnokában volt.
„Panyi Ágota csoportja A pletykás asszonyok című népmesét vitte színre. A Matusek Attila által irányított csoport munkáját, amely a Király Kis Miklós című mesét dolgozta fel, Zsidek Pál és Solténszky Ráhel segítette. A szentivánéji álomból a szerelmesek, valamint a mesteremberek jelenetét betanuló harmadik csoport vezetője pedig Szabó Csilla volt. A táborozók napi rendszerességgel mozgás- és drámajáték-órákon is részt vettek, amelyeket Panyi Gergő vezetett. Mindnyájan szívesen dolgoztak reggeltől estig, mert őszintén érdekelte őket az, amit együtt csináltak“ – ismertette a szakmai foglalkozások részleteit a főszervező.
A pénteki bemutatón a táborozók hozzátartozóin és az ÉS?! Színház barátain kívül a helyi lakosok közül is sokan érdeklődéssel nézték végig az iskolában megtalálható eszközök, alkalmi díszletek és minimális jelmezek felhasználásával, hangosítás és világosítás nélkül is valóban színvonalasra sikeredett produkciókat.
Várady Kornélia portálunknak azt is elmondta, hogy a tábor kiötlésekor úgy gondolták, ha ebből a társaságból az évek során kinevelődik hivatásos színész, rendező vagy drámapedagógus, akkor annak majd nagyon örülnek, figyelemmel kísérik a további pályáját, de nem ez az elsődleges céljuk. Sokkal inkább az, hogy a táborozók egyre nyitottabb kommunikációval rendelkezzenek, egyre bátrabbak legyenek, és különféle helyzetekben merjenek megnyilvánulni. Eközben egymás társaságában nagyon jól érezzék magukat, és táborunkban tartalmasan töltsék el a nyári vakációjuk egy részét.
A IV. Ekhós-szekér Fesztivál, valamint a Kuckó- és az Árgyélus-tábor után az ÉS?! Színház tagjaira most már a megérdemelt nyári pihenés-lazítás időszaka vár. Majd szeptember elején Komárom-Õrsújfalun családi napot szerveznek, a hónap közepén egy magyarországi fesztiválon vendégszerepelnek, szeptember 25-én a marcelházai Bajusz Fesztivál nyitóelőadásával rukkolnak elő..., tehát ősztől folytatódik a munka.
