Hajótörést szenvedett Joachim Gauck, korábbi német államfő
Hajótörést szenvedett Joachim Gauck korábbi német államfő vitorlásával a Balti-tengeren pénteken, de sértetlenül kimentették - közölte a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal.

Fotó:
TASR
A mecklenburg-elő-pomerániai Wustrow kikötőjében történtekről az Ostsee-Zeitung című lap jelentett elsőként.
A Szövetségi Bűnügyi Hivatal szóvivője szerint Gauck egyedül tartózkodott a hajóján a szerencsétlenség idején.
Azt mondta, hogy több mentőegységet is bevetettek, és senki sem sérült meg. Külön hangsúlyozta, hogy a 79 éves Gauck jól van.
Az Ostsee-Zeitung úgy tudja, a Német Társaság a Hajótöröttek Mentéséért tengeri mentőszervezet vette fedélzetre az egykori államfőt.
Gauck 2012 és 2017 között töltötte be a német elnöki tisztséget. Wustrowban nőtt fel a Balti-tenger partján.
Címkék