Furcsa hangok világszerte - Van rá magyarázat?
A nyugtalanító hangok az utóbbi időben Európa több pontján és Kanadában is hallhatóak, több mint egy éve ismétlődnek. A fültanúk egy része búgáshoz, zúgáshoz, tompa dübörgéshez hasonlítja őket, a hangok néhol fémes hatást keltettek. Az emberek a világ különböző pontjain, egymástól teljesen eltérő körülmények között hallják ezeket a rejtélyes hangokat. Azt mondják, olyan érzetet keltenek a hangok, mintha minden irányból érkeznének, nem egy forrásból. A témával előbb csak a bulvársajtó foglalkozott, azonban ma már a Discovery, a CNN és a lokális televíziók is keresik a magyarázatot a rejtélyre azt sem zárva ki, hogy nagyszabású megtévesztés áldozata világszerte több millió ember.
Jean Pierre St. Maurice, az University of Saskatchewan egyetem fizika professzora szerint elektromágneses alapja van a jelenségnek, és az északi fény tehet róla. A NASA szakemberei azon a véleményen vannak, hogy a Föld saját rádióhullámokat bocsát ki, ezt lehet hallani bizonyos körülmények között. saját „Ha az embereknek a fülük helyén vevőantennák lennének, hallgathatnák a planétánk által kibocsátott csodálatos szimfóniát” – idézi a szakemberek véleményét a topky.sk
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ