Franciaországban megkezdődött a nemzeti vita a legfontosabb kérdésekről
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök elindította kedden az úgynevezett nagy nemzeti vitát az országot érintő legfontosabb kérdésekről.

A köztársasági elnök Normandiában, hatszáz meghívott polgármesterhez szólva kiemelte, hogy a francia társadalmat belső "törések" sújtják társadalmi, gazdasági és a demokráciát érintő témákban, amit jól jeleznek a "sárgamellényesek" közel két hónapja tartó sorozatos tüntetései.
Úgy vélem, most esélyt adhatunk az álláspontok kifejtésére. Minden kérdés nyitva áll, nincsenek tabuk - mondta Macron.
A vita sem nem népszavazás, sem nem választás - írta a franciákhoz intézett, a hétfői lapokban megjelent levelében az elnök azt ígérve, hogy a tervek szerint március 15-én záródó konzultációt követő hónapban beszámol a kormányzati kérdésekre adott válaszok mérlegéről. A vita lehetőséget teremt, hogy a nemzet új társadalmi szerződést kössön, meghatározza a parlament és a kormány munkáját, és Franciaország álláspontját az európai és nemzetközi színtéren - hangsúlyozta.
A 35 kérdés között eldöntendő és nyitott kérdések is szerepelnek. A kérdéssor tartalmazza, hogy a franciák szerint mely adókat kellene csökkenteni, és vannak-e olyan közszolgáltatások, melyeket a franciák szerint meg kellene szüntetni, mert többe kerülnek, mint amennyire hasznosak. A kérdőív arra is rákérdez, hogy támogatják-e az emberek, hogy több kérdésben tartsanak népszavazást, illetve milyen konkrét javaslataik vannak a zöld átállás felgyorsításához.
A bevándorlást illetően a vitában az a kérdés szerepel, hogy miután Franciaország teljesíti kötelességét a menekültek befogadása terén, rögzítsen-e a parlament további éves befogadási célt.