2012. november 30., 15:07

Folytatódhat a görög mentőprogram

BERLIN. Németországban a törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken nagy többséggel megszavazta a második görög mentőprogram kiterjesztéséről szóló előterjesztést, a Merkel-kormány azonban csak az ellenzék támogatásával tudta elfogadtatni javaslatát.

A mentőprogram folytatása a görög válságkezelés során először érezhető terhet jelent a német adófizetőknek. A 620 tagú Bundestagban azonban csaknem ötszáz képviselő megszavazta az előterjesztést.

A pénzügy-minisztérium számításai szerint 730 millió eurós lyukat üt a jövő évi költségvetésben a mentőprogram folytatásáról szóló megállapodás, amely szerint a hitelkamatok csökkentéséből, a törlesztési futamidő meghosszabbításából és további elemekből újabb, ezúttal 44 milliárd eurós csomagot állítanak össze Görögországnak.

A Nemzetközi Valutaalap addig nem járul hozzá Görögország következő hitelrészletének átutalásához, amíg az ország nem zárja le önkéntes kötvény-visszavásárlási programját – jelentette ki csütörtöki washingtoni sajtótájékoztatóján Gerry Rice, az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója.

Az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, a Eurogroup és a Nemzetközi Valutaalap a hét elején állapodott meg a görög segélycsomag fenntartható törlesztését lehetővé tévő új feltételekben és ennek keretében egy magánbefektetői kötvény-visszavásárlási program december közepére tervezett lebonyolításában. Gerry Rice akkor leszögezte: az IMF vezérigazgatója csak azután fogja javasolni az igazgatóságnak a következő hitelrészlet folyósítását, miután Görögország visszavásárolta kötvényeit.

A nemzetközi hitel újabb szeletét, összesen 44 milliárd eurónyi segítséget Athén várhatóan már a jövő hónapban és januárban megkapja. Benne lesz az a 31 milliárd euró is, amelynek felszabadítására tavasz vége óta vár az ország.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.