2013. október 9., 13:36

Folyamatosan telefonált Rezešová a baleset előtt

BUDAPEST. Eva Varholíková-Rezešovát folyamatosan hívogatták és SMS-ekkel bombázták, miközben a végzetes baleset helyszínére száguldott.
Összesen 38 tétel szerepel Rezešová híváslistáján nagyjából másfél óra alatt, attól kezdve, hogy az északi országhatárhoz közeli novajidrányi bázisállomás észleli a mobilját 3 óra 12 perckor a baleset valószínűsíthető időpontjáig, 4 óra 45-ig – derül ki a szlovák milliomosnő híváslistájából, amely a hvg.hu birtokába került. A lap azt írja, a közel negyven mobilkommunikációba még bele sem számolták a listán szintén szereplő GPRS adatátviteleket, illetve a magyar szolgáltatótól érkező, vélhetően rendszerüzeneteket.

A híváslisták, illetve az ezekről készült rendőrségi jelentés alapján nyilvánvaló, hogy a balesetet megelőző órákban a Szlovákiából Magyarországra autózó Rezešová folyamatosan mobilozott, méghozzá ugyanazzal az öt személlyel: oda-vissza keresik egymást, sorra jönnek az SMS-ek, van, hogy nem veszi fel annak a hívását, akivel 2 perccel korábban beszélt. A listában nagyon sok a továbbirányított hívás, vélhetően a bekapcsoló hangpostára.

A telefonálók között volt vélhetően az asszony párja, aki többször is hívta a baleset előtt. Az egyes hívások között alig néhány perc telt el, a beszélgetések pedig csak másodpercekig tartottak. A karambol a szakértők szerint 4:45 körül történt, a férfitól érkező utolsó hívás pedig 4:45-kor futott be.
Megosztás