2013. augusztus 2., 12:04

Fidesz: garantálja az új földtörvény a magyar föld védelmét

SALGÓTARJÁN. Az új földtörvény megvédi a magyar földet, mivel 2014 májusában véget ér a külföldiek földvásárlási moratóriuma - mondta Becsó Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken.

Becsó Zsolt, a Fidesz képviselője, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke salgótarjáni sajtótájékoztatóján közölte: a jogszabály szinte az utolsó pillanatban született meg, és a kiszolgáltatottságtól védi meg a magyar embereket. A törvény garanciát jelent a magyar föld védelmére, megfelel az uniós elvárásoknak, de megnehezíti, hogy a magyar föld külföldiek, illetve spekulánsok tulajdonába kerüljön - tette hozzá.

Becsó Zsolt a családi gazdaságok számának növelését és a nagybirtokok visszaszorítását nevezte célnak, ezek arányát a jelenlegi 50-50 százalékosról 80-20 százalékra szeretnék megváltoztatni a családi gazdaságok javára. A fideszes politikus úgy fogalmazott: a földtörvény elfogadása egy olyan korszak végét is jelenti, amely a zöldbáróknak és a nagybirtokosoknak kedvezett.

Az Országgyűlés június 21-én fogadta el a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényt 253 igen, 17 nem szavazattal.

Megosztás