Fiatalok Lendületben - Ingyenes nyelvtanulás külföldön
BUDAPEST. A Fiatalok Lendületben nevű uniós program résztvevői zsebpénzt, ellátást és nyelvtudást kapnak önkéntes munkájukért cserébe.
Tapasztalatszerzés és nyelvtanulás külföldön, ingyen, sőt kosztért, kvártélyért és némi zsebpénz cserébe - ezt jelenti az európai uniós finanszírozású Fiatalok Lendületben program, amely számos országba közvetít önkénteseket akár egy teljes évi ott-tartózkodásra.
Például az egyetem után, de még az első munkahely előtt vagy a felsőoktatási tanulmányok megkezdését megelőzően bárki nekiindulhat, hogy külföldi munkatapasztalatra tegyen szert, akár komolyabb nyelvtudás nélkül is. A jelentkezéshez nem kell diploma és szaktudás sem, mindenki pályázhat, aki más kultúrkörnyezetben is kipróbálná magát.
Az érettségit követően nyelvtanulásnak, egyetem után pedig első munkatapasztalatnak vagy éppen kalandnak tekinthető program résztvevőinek az útiköltségét is állják. Az önkéntesek az Európai Unióhoz való csatlakozásra váró országokba és a tengerentúlra is utazhatnak. Adrien például, miután végzett a pszichológia szakon, Isztambulba ment.
A fiatal nő a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta, a török fővárosban egy olyan ifjúsági szervezetnél dolgozott, amely hátrányos helyzetű kurd gyerekeknek és fiataloknak tartott foglalkozásokat, korrepetálásokat. A nyelvi korlátok miatt először kézművesórákat vezetett, ahol kommunikációként elég volt mutogatni, majd ahogy tanulta a törököt, egyre több más feladatra is alkalmassá vált. Beszélgetéseket vezetett fiatal felnőtteknek, és angolórákat is tartott.
A program egy másik magyar résztvevője, Attila Madridban dolgozott, egy önkormányzati ifjúsági házban. Az egyéves munkára alapfokú nyelvtudással ment ki, ami nagyon gyorsan bővült, mert az első perctől mély vízbe dobták, és kommunikálnia kellett az angolul nem beszélő spanyol fiatalokkal. Segítségére volt, hogy nyelvi képzést biztosítottak neki, minden hétköznap este nyelvórára járhatott, így fél év után már jól beszélt spanyolul. Attila elmondta, a madridi munka életre szóló élményt adott neki.
A programokat különlegessé teszi az is, hogy szinte sohasem egyetlen önkéntes dolgozik a kiválasztott intézményben, hanem több más uniós fiatal is.

Forrás
hirado.hu, Kossuth Rádió