Felmérés: Macron pártja abszolút többséget szerzett a második fordulóban

A Le Monde a France Télévisions és a Radio France számára készült Ipsos-Sopra Steria közvélemény-kutató felmérését idézve azt írja: Macron pártja és a szintén centrista Francois Bayrou Demokrata Mozgalom (MoDem) nevű tömörülése 355 mandátumot szerez az 577 fős Nemzetgyűlésben. A Köztársaságiak vezette jobbközép 125 képviselői helyre számíthat. A Szocialista Párt várhatóan 34 képviselőt juttat a törvényhozásba. Az adatok szerint a Lázadó Franciaország nevű radikális baloldali pártnak 19 képviselője lesz, míg a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front 8 helyet szerez a törvényhozásban.
A választásra jogosultak 17,75 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia nemzetgyűlési választások második fordulójában, ami másfél százalékponttal alacsonyabb az első fordulós rekordalacsony részvételnél - közölte a francia belügyminisztérium.
Öt évvel ezelőtt a második fordulóban 21,41 százalék szavazott délelőtt.
Ha a tendencia a nap folyamán nem változik, rekordméretű lesz a távolmaradás, s a választók alig 45 százaléka járul estig az urnákhoz.
A felmérések szerint az egy hónappal ezelőtt államfővé választott Emmanuel Macron A Köztársaság lendületben (LREM) nevű mozgalmának az első fordulóban elért nagyarányú győzelme után a második forduló egyetlen kérdése, hogy milyen arányú lesz az elnöki többség az alsóházban. Az alacsony részvétel az elnök pártját segíti, amelynek az 577 fős alsóházban 440-470 képviselője, azaz 75-80 százalékos többsége lehet.
A mandátumbecslések azt jelzik, hogy az 577 fős alsóházban 440-470 képviselője, azaz 75-80 százalékos többsége lehet az államfő mozgalmának. Az abszolút többséghez 289 képviselő szükséges. Az V. köztársaság 1958-as alapítása óta az LREM-nek lehet a legjelentősebb parlamenti frakciója, ugyanakkor nem először alakul ki ilyen hatalmi helyzet: a jelenlegi politikai berendezkedést alapító Charles de Gaulle által vezetett jobboldal 1958-ban 82, majd 1993-ban Francois Mitterrand néhai szocialista köztársaság elnök alatt szintén a jobboldal 84 százalékos többséggel rendelkezett a nemzetgyűlésben.
Franciaország tengerentúli területein és megyéiben, illetve a nem Európában tartózkodó, megközelítőleg másfél millió választópolgár számára közép-európai idő szerint már szombat délben megkezdődött a választás. Az anyaországban vasárnap reggel nyolc órakor nyitottak ki a szavazóhelyiségek. Az urnákat a kisebb szavazókörökben este 6 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni.
Az 577 választókörzetben 4 képviselőt választottak meg az egy héttel ezelőtti első fordulóban, azaz ennyien kaptak több mint ötvenszázalékos támogatottságot múlt vasárnap. A még nyitott 573 körzetben az a 1146 jelölt jutott be a második fordulóba a közel 8 ezer induló közül, aki legalább 12,5 százalékot kapott múlt vasárnap. Egy helyen hárman mérkőznek meg, a többi körzetben csak ketten.
Az LREM-nek és a Modemnek 519, a jobbközép Köztársaságiaknak 264, a Nemzeti Frontnak 120, a radikális baloldalnak 67, a Szocialista Pártnak pedig 65 jelöltje jutott be a második fordulóban.
Pártja első fordulós győzelme után Emmanuel Macron arra számíthat, hogy a választók megerősítik az egy hónappal ezelőtti elnökválasztás eredményét, aminek köszönhetően az elnök már a nyáron beindíthatja legfőbb reformjait: a munkajog lazítását a munkanélküliség csökkentése érdekében, a közélet erkölcsössé tételét célzó törvényeket és alkotmánymódosítást, valamint a terrorfenyegetettség miatt a 2015. november 13-i párizsi merényletsorozat éjszakáján bevezetett rendkívüli állapot hatodik meghosszabbítását, majd azt követően az új terrorelhárítási törvényt, amelynek célja, hogy november 1. után véget érjen a rendkívüli állapot.
Elemzők szerint a második forduló egyetlen kérdése, hogy mekkora lesz Macron pártjának győzelme. Egy csütörtökön megjelent felmérés szerint a franciák 61 százaléka azt szeretné, ha a második forduló csökkentené az első fordulós mandátumbecslései alapján az elnöki mozgalomnak várt elsöprő győzelmet. Ehhez azonban elsősorban az ellenzéki választóknak kéne tömegesen az urnákhoz járulniuk. Márpedig a felmérések szerint a részvételi arány rekordalacsonynak ígérkezik, a franciáknak előzetesen 53 százaléka biztos volt abban, hogy nem megy el voksolni, így a részvétel tíz százalékkal alacsonyabb lehet, mint öt évvel ezelőtt.
Az új nemzetgyűlés június 27-én ül össze először és választja meg az elnökét, a kormányról július 4-én tartanak bizalmi szavazást az alsóházban.