Felkészültek a rohamra a ciprusi bankok
NICOSIA. Felkészültek klienseik rohamára a holnap újra nyitó ciprusi bankok. A pénzintézetekben azonban várhatóan korlátozni fogják a készpénzfelvételt.
Jelenleg korlátozzák a készpénzfelvételeket a bankautomatákból, naponta 100-120 euróhoz lehet hozzájutni. Mindez a gazdaságra is hatással van, hiszen egyre kevesebbet fogyasztanak az emberek – hívta fel a figyelmet a Kossuth Rádió tudósítója. Hozzátette: a bankkártyás fizetés a nagyobb bevásárló helyeken, benzinkutakon rendben működik, némely kisebb üzletben azonban már nem fogadják el a kártyát.
A megkérdezettek döntő többségének szavaiból kiderül: rohamra készülhetnek az újra nyitó bankok, azonban – éppen erre számítva – az ATM-es készpénzfelvételhez hasonlóan a bankfiókokban is korlátozni fogják a felvehető pénz nagyságát.
A történek miatt növekszik Cipruson a németellenesség, és egyre több a tiltakozás a kormány, valamint az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutalap között létrejött egyezség miatt.
Bár a németek 54 százaléka nem bízik abban, hogy megtakarításaik biztonságban vannak, továbbra is higgadtak, nem rohamozták meg a bankokat, és Angela Merkel népszerűsége is töretlen. Orosz Márta tudósító emlékeztetett: a Merkel vezette kereszténydemokrata párt még növelni is tudta a népszerűségét, a németek többsége bízik a kancellár válságkezelő képességében.
Sokan értékelik úgy a jelenlegi helyzetet, hogy Németország „szolidaritási szellemet vezetett be az euróválság alatt, amely kilátást nyújt” a válság sújtotta országoknak, Görögországnak, Portugáliának, Ciprusnak, a német politikusok ugyanakkor hiányolják a brüsszeli kiállást Németország mellett. A látszat ugyanis az, mintha Németország egyedül hozna döntéseket, amit pedig sokan úgy értékelnek, hogy az német hegemóniát reprezentál – derült ki a Kossuth Rádió összeállításából.

Forrás
hirado.hu, Kossuth Rádió