Felavatták Esterházy János emléktábláját Somorján

"Olyan próféta volt, aki a legkeményebb emberellenes rendszereket merte kritizálni" - mondta az egykori mártír politikusról Fóthy Zoltán plébános. "Ezek a próféták sajátos küldetést kaptak, illetve felismerték az idők jeleit. Felismerték saját küldetésüket népük körében, azok körében, akikért éltek, munkálkodtak. Ilyen egyénisége a felvidéki magyarságnak gróf Esterházy János is. Talán joggal elmondhatjuk, hogy ő a mi legnagyobb mártírunk. Azért is közel áll hozzánk, mivel időben is közel van az ő élete."
Az avatón szentmisével emlékeztek a 20. század első felének kiemelkedő alakjára, és sürgették Esterházy szentté avatását.
"Kérjük a jó Istentől, hogy az ő életpéldáját és üzenetét egyre tökéletesebben tudjuk integrálni a mi életünkbe, mi felvidéki magyarok. És kérjük a jó Istent azért is, hogy őt majd a szentek között tisztelhessük" - mondta Fóthy Zoltán plébános.
Az emléktáblát, amelyen a politikus arcéképe is látható, a Somorja Hangja-Vox Samariae polgári társulás kezdeményezésére állíttatták és szentelték fel a katolikus templomban.
"Esterházy János megérdemli azt, hogy a Felvidéken minden városban, minden községben emléktáblája legyen, mivel ő az a 20. századi legnagyobb felvidéki politikus, aki lényegében az életével fizetett azért, amiért mindig kiállt a felvidéki magyarságért. Nem lehet elhagyni azt, akik vagyunk. Mi magyarok vagyunk, és magyarok is szeretnénk maradni Somorján is, és azt szeretnénk, hogy Somorja is magyar maradjon" - mondta Kiss Árpád, a Somorja Hangja polgári társulás elnöke.
A tábla felszentelése után az anyaországi és a somorjai emlékezők elhelyezték koszorúikat a templomban.
(Az emléktábla-avatásról összeállítást láthatnak majd a Felvidéki Híradóban is.)
