Fegyvercsempészeket keresnek a rendőrök
Egy speciális kommandó csütörtök reggeltől kiterjedt razziát folytat Berlinben, hogy kézre kerítse azokat a csempészeket, akik szervezetten fegyvereket csempésznek Csehországból.

A Die Welt napilap internetes oldalán közölt hír szerint az akció „ritkán látott méretű”. A lap értesülése szerint a nyomozás már másfél éve tart és egy olyan szervezetet vett célkeresztbe, amely „nagy stílűen” csempészi a fegyvereket Csehországból Berlinbe. Főleg kis kaliberű pisztolyokról van szó, amelyeket 9 milliméteres kaliberűvé alakítottak át.
Az egyik rendőr szerint ilyen módon több mint 700 fegyver került a német fővárosba. A razzia során állítólag 30 objektumot vizsgáltak át. Szinte az egész berlini speciális alakulatot mozgósították, amelyhez brandenburgi egységek is csatlakoztak. Az akciótól azt várják, hogy sikerül elkapni a banda néhány tagját és fegyvereket is elkobozhatnak majd.
