Évtizedek után végre emléktáblát kap Széchenyi Pozsonyban

Az emléktábla ügyét a Széchenyi Társaság, az Országos Széchenyi Kör és a Széchenyi Alap a gróf születésének 225. évfordulójára emlékezve ismét napirendre vette több mint egy esztendeje.
A tábla kihelyezése így sem ment könnyen, az engedélyezés több mint egy évig tartott – írja közleményében a Széchenyi Társaság. Mint közölték, probléma volt a helyszínnel és az általuk javasolt szöveggel is.
A társaság azt szerette volna, ha olyan épület falán helyezhetik el a táblát, ahol Széchenyi lakott vagy dolgozott, azon a helyen, ahol az Akadémia megalapítására a felajánlás megszületett.
Ez nem volt megoldható, így esett a választás a – Fridetzky János magántulajdonában lévő – Pozsony belvárosában található, Kapucinus u. 5. szám alatti házra, melyben a Pozsonyi Casino működik.
Az emléktáblát április 10-én 11 órakor, ünnepélyes keretek között avatják fel. A Pozsonyi Casino falán elhelyezett emléktábla a Széchenyi Társaság, az Országos Széchenyi Kör és a Széchenyi Alapítvány adománya.