2013. január 17., 07:32

Erős indulatokat váltott ki az MSZP kolozsvári programja

KOLOZSVÁR. Kolozsvári kihelyezett ülésén fogadta el nemzetpolitikai programját a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöksége. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a programot bemutató szerda esti fórumon úgy fogalmazott, hogy pártja számít az erdélyi magyarok szavazataira, de egyben realista is az esélyeket illetően.
Az elnökségi ülés után tartott szerdai sajtótájékoztatón Mesterházy Attila bocsánatot kért a határon túli magyaroktól azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson "egy rosszul feltett kérdésre rossz választ" adtak. Hozzátette, ma már belátják, hogy a pragmatizmus mellett a szimbolikus gesztusokra is szükség van a nemzetpolitikában.

Mesterházy Attila az MSZP nemzetpolitikájának alapelvei között említette, hogy nem kívánják exportálni a magyarországi politikai vitákat, az egyenlő távolság elvét akarják követni a törvényesen megválasztott határon túli képviselőkkel és szervezetekkel való kapcsolattartásban, nem akarnak beavatkozni ügyeikbe, partneri együttműködést és érdemi párbeszédet akarnak folytatni velük.

A célok között a határon túl magyarság céljainak támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette. Azt is hozzátette, hogy meggyőződése szerint a jószomszédi politika is a határon túli magyar érdekképviseletet segíti.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, kiváló személyes kapcsolatokat ápol Victor Ponta román miniszterelnökkel, a romániai Szociáldemokrata Párt elnökével, és ezek a kapcsolatok megkönnyítik a problémák megoldását. Ígéretet tett arra, hogy Románia közigazgatási átszervezésének tárgyában e személyes kapcsolatait is latba veti annak érdekében, hogy Bukarest a magyar közösség számára kedvező megoldást fogadjon el.

Mesterházy Attila este a nagy nyilvánosság előtt is bemutatta pártja nemzetpolitikai programját. Kérdésre válaszolva elmondta, pártja természetesen számít a határon túli szavazatokra, de realista a kérdés megítélésében, és úgy látja, hogy csak hosszú távon, a bizalom helyreállításán keresztül juthat el oda, hogy a határon túli magyarok pártjára adják szavazataikat.

A fórum előtt együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Szocialista Párt Táncsics Mihály Alapítványa, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetői által alapított Kós Károly Akadémia Alapítvány. A felek megállapodtak abban, hogy közös rendezvényeket, konferenciákat, találkozókat szerveznek, különös tekintettel az oktatás a tudomány és a kultúra területére, támogatják a magyar kulturális élet kiválóságainak határon túli fellépéseit, és szorgalmazzák az Európai Parlamentben működő frakcióközi nemzeti kisebbségi csoport munkájának határon túli bemutatását.

Nyilatkozatban bírálta a kolozsvári rendezvényeket Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Az MTI-hez eljuttatott közleményben Tőkés László így fogalmazott: "madarat tolláról, embert barátjáról". Szerinte szíve joga Markó Bélának (az RMDSZ volt elnökének, a Kós Károly-alapítvány elnökének) azt meghívnia, akit akar, azzal barátkozni, akivel akar. "Az ellen viszont határozottan fel kell emelnünk a szavunkat, hogy az erdélyi magyar nemzeti értéknek - valóságos transzilván hungarikumnak - számító Kós Károly megszentelt nevét és művét bárki is a meghívott nemzetietlen politikusokkal (...) kompromittálja" - írta nyilatkozatában az EMNT elnöke.

A kolozsvári fórumra érkező Mesterházy Attilát MSZP-ellenes, tiltakozó fiatalok csoportja fogadta, akik meghiúsították, hogy autóval hajtson be a fórumnak otthont adó épület belső udvarára. A kolozsvári helyi rendőrség és a csendőrség is a helyszínre vonult, és megakadályozta, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) által mozgósított, transzparensekkel felszerelkezett mintegy 30 fiatal bejusson a fórumra.

Mesterházy Attila megjegyezte: természetesnek tartja a tiltakozó fiatalok véleménynyilvánítását. Hozzátette, azt tekinti céljának, hogy ha egy év múlva újra előadást tart Kolozsváron, kevesebben tiltakozzanak, két év múlva pedig már ne tiltakozzanak ellene.

Az EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) közleményt bocsátott ki Mesterházy Attila kolozsvári látogatása kapcsán:

"Ismét bebizonyosodott: Erdély nem kér a magyart a magyar ellen uszító politikusokból. Úgy tűnik, az MSZP és az RMDSZ azt hiszi, az ifjúság memóriája is olyan véges, mint a szavazóiké, s elég néhány év ahhoz, hogy elfelejtsék, milyen bűnöket követtek el nemzetünk ellen néhány évvel korábban. 2005-ben Eckstein-Kovács Péter próbálkozott Eörsi Mátyással Kolozsváron, most pedig, több év elteltével Markó Béla hívta az őt nemrég kitüntető elvtársát Mátyás király városába.

Az ifjúság azonban nem felejt, s nem dől be az immár nemzeti érzelemre hangolt kampányfogásoknak sem: az RMDSZ politikusai testükkel megvédve, rendőrök segítségével kísérték be a tüntetőkkel szóba állni gyávának bizonyuló Mesterházy Attilát az előadóterembe.

Az RMDSZ ugyanakkor leszerepelt a demokrácia és a szólásszabadság tiszteletben tartásából is: sajtóban és plakátokon meghirdetett eseményre a szervezők nem engedték be azokat az EMI-s fiatalokat és más, általuk nem ismert személyeket, akik véleményüket szerették volna kifejteni. Az RMDSZ Kolozs megyei elnöksége ujjal mutogatva jelezte, kik azok, akik bemehetnek, és kik azok, akik nem. Így nem szembenézésre és véleményütköztetésre, hanem odarendelt RMDSZ-es pártkatonák előtti összeborulásra került sor.

Azokat a fiatalokat, akiket nem szúrtak ki, és mégis bekerültek, nem hagyták szóhoz jutni a kérdések során, tehát az előadóteremben is tovább folyt az RMDSZ és az MSZP által diktált cenzúra.

Egyértelműnek tartjuk, hogy az MSZP „új politikáját" nem a megbánás vezérli, hanem az elszakított területeken lévő magyar állampolgárok szavazatának megszerzése, hiszen 2004 óta közel tíz év állt a rendelkezésükre bocsánatot kérni vagy a politikájukon változtatni. Nem tették, és nem is fogják soha, mert képtelenek nemzetben gondolkodni. Az MSZP velünk kapcsolatos legőszintébb megnyilvánulása az volt, amikor a Kempinskiben Erdély elcsatolására koccintottak vezető román politikusokkal. Ne feledjük, akkor is ott volt az RMDSZ...

Szeretnénk tudatni Mesterházy Attilával és párttársaival, és mindenkivel, aki az egységes magyar nemzet ellen bűnt követ el, hogy ezután sem lesznek Erdélyben megtűrt személyek."
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.