2015. május 13., 08:12

Erős földrengés volt Japán közelében

TOKIÓ. Erős földrengés volt helyi idő szerint szerda reggel a japán partok közelében, a Honsú főszigeten lévő Mijagi prefektúrával egy vonalban, a Csendes-óceánban. Szökőárriadót nem rendeltek el, és egyelőre semmilyen kárról nem érkezett jelentés.
Az amerikai földtani intézet (USGS) először 6,9-esnek, majd 6,8-asnak mérte a rengést, amely Morioka várostól 120 kilométerrel délkeletre, 39 kilométeres mélységben történt, közép-európai idő szerint kedden 23 óra 12 perckor. Az NHK japán közszolgálati tévé jelentése szerint a rengés 6,6-os erősségű volt.

A térség atomerőműveinek üzemeltetői - köztük a négy évvel ezelőtti hatalmas rengésben és szökőárban tönkrement Fukusima Daiicsi erőműé - közölték az NHK szerint, hogy a mostani rengés nem okozott problémát. Jelenleg az ország egyetlen atomerőműve sem működik, mert még nem tudtak megfelelni az új, szigorú szabványoknak.

A térségben a vonatokat leállították, hogy ellenőrizhessék a vasúti pályákat, de 30-40 perc múltán újraindulhattak.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.