2011. július 28., 07:44

Építkezés a kolozsvári Kétágú templomnál

BUKAREST. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége a kolozsvári Kétágú templom védelmét kéri, s felszólította Kelemen Hunor kulturális minisztert, hogy vegye elejét a magyar épített örökség "további károsításának".

A Tőkés László vezette civil szervezet emlékeztet, hogy a Kolozsvár központjában lévő templom mögötti területen a Kolozs megyei tanfelügyelőség új székhelyét kezdték el építeni. Tették ezt annak ellenére, hogy a tervet a regionális műemlékvédelmi bizottság elutasította, mivel egyrészt zöldövezetet számolnak fel az új építkezéssel, ami ellenkezik a zöldövezetek védelmét szabályozó romániai törvényekkel, de az új épület miatt a Kétágú templom távlati képe is csorbul. Az új épület magassága az általános városrendészeti terv mellé rendelt helyi szabályzatot sem tartja tiszteletben.

A tanfelügyelőség azonban mégis elkezdhette az építkezést július elején, miután a román kulturális minisztérium hatáskörébe tartozó országos műemlékvédelmi bizottság felülbírálta a regionális szakhatóságot, és kibocsátotta az építkezéshez szükséges engedélyt.

A templom mögötti telek - ahol elkezdődött az építkezés - a román oktatási minisztérium tulajdonában van. A telket az Erdélyi Református Egyházközség adományozta 1964-ben a román államnak, de az akkori viszonyokat ismerve, ez inkább kikényszerített adományozás volt. Az egyházközség romániai bíróságokon elvesztette a telek visszaszerzésért indított pereket, az ügy jelenleg a strasbourgi bíróságon van, ami azonban nem akadályozza az építtetőt abban, hogy elkezdje a vitatott telken az építkezési munkálatokat.

Az EMNT szerint megengedhetetlen, hogy a kolozsvári Alsóvári Református Egyházközség klasszicista stílusban épült reprezentatív temploma "balkáni rombolásnak" essen áldozatul. A Szabadság című kolozsvári napilap ugyanakkor szerdán arról számolt be, hogy régészeti kutatások miatt ideiglenesen leállították az építkezést.

A Kétágú templom hivatalos nevén az Alsóvárosi református templom, Erdély legnagyobb és legszebb 19. századi klasszicista temploma. A templom méretei figyelemre méltóak: mindkét hajójának hossza 50 méter körül van, 12,60 méteres átmérőjű központi kupolája 19,50 méter magas. A tornyok magassága 40 méter. A beépített összterület 1750 négyzetméter. 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.