Emlékezni és szembesíteni – 2017 az évfordulók éve
Dunajszky Géza, a konferencia házigazdája elmondta, céljuk az, hogy a széles közvélemény is minél többet megtudjon ezekről a korábban szándékosan elhallgatott eseményekről, amelyek fontos szeletei történelmünknek, a nemzeti emlékezet részéve kell tehát válniuk.
A győztes pozsonyi csata – az egyesek jegyében
Nem a szándékos elhallgatás, hanem a történelmi források hiánya miatt tudunk keveset a korai középkor hadtörténetének egyik legfontosabb és legdicsőbb eseményéről, az 1110 évvel ezelőtt zajlott pozsonyi csatáról. A történetírás kevés forrásból meríthet. Mindössze egy sváb és salzburgi évkönyv maradt fenn, illetve egy bajor írásos emlék, ami 600 évvel a csata után íródott. G. Kovács László történész előadásában elmondta, épp ezért nagyon sok a kérdőjel a csata részletei körül, már a pontos dátummal kapcsolatban is kételyek vannak. Egyes források szerint július 4-e, 5-e, mások szerint 9-e,10-e, valószínűbb az előbbi és hogy kétnapos volt. A cseh-szlovák történetírás a 907-es csatát a Nagymorva Birodalom megszűnésével is azonosította, ám ez is téves nézet, hiszen Nagymorávia megszűnése korábbra, a 902-906 közötti évekre tehető.
A bajorok és magyarok csatájának indítékaként is több okot említ a történetírás. A legvalószínűbb, hogy a bajorok ezzel akarták leállítani a magyarok kalandozó hadjáratait, amelyek veszélyt jelentettek a keleti frank birodalomra. Árpád vezér fejedelemmel kapcsolatban is ellentmondó állítások olvashatók. A legvalószínűbb, hogy még az év elején meghalt, s éppen a halála bátorította a bajorokat. A csata helyszínét sem lehet pontosan lokalizálni, mint ahogy keveset tudni a lefolyásáról is. Mítosz a százezres bajor seregről szóló állítás, a túlerő azonban bizonyos. A magyar lovas harcmodor ezúttal is sikeresnek bizonyult. A magyarok gyorsak voltak, a hadműveletek kiterveltek, és az a taktika is mindig sikert hozott, hogy visszavonulást színleltek, majd újratámadtak. A magyarok két nap alatt megsemmisítő csapást mértek a bajorokra.
A csata fontosságát erősíti az a tény is, hogy több mint 100 évig nyugatról nem érte támadás a magyarokat, az ugyanis traumatikus élmény volt a Nyugat számára. És itt dőlt el az is, hogy nincs több akadálya annak, hogy a magyarok benépesítsék a Kárpát-medencét – összegezte a csata történelemalakító következményeit G. Kovács László.
Esterházy János: a hitemet nem veszítem…
Dr. Molnár Imre, az Esterházy-életmű kutatója, legalaposabb ismerője, a Pozsonyi Balassi Intézet igazgatója a mártírhalált halt gróf életének utolsó 12 évéről, a börtön, a meghurcoltatás és a megaláztatás éveiről adott számot, azon belül is a moszkvai perre fókuszálva. Molnár Imre szerint az akkori hatalom célja egyértelmű volt, először a szlovákiai magyarság vezetőjét kell likvidálni, majd azután az egész kisebbséget. Esterházy János 1945 tavaszán a kassai kormányprogram kihirdetése után két memorandumot is összeállított, amelyben a már látható magyartalanítás politikája ellen tiltakozott. Ez ügyben fordult az akkori belügyi megbízotthoz, Gustáv Husákhoz, ahol letartóztatják, börtönbe kerül Csáky Mihállyal és további tíz magyarral együtt. (Emléküket ma már emléktábla őrzi Pozsonyban, a Csemadok épületén.) A pozsonyi rendőr-igazgatóság börtönében verés és kínzás vár rájuk. Majd június végén kiadják őket a szovjeteknek. Mint ismertese, Sztálin teljes mértékben támogatta a magyarok és a németek teljes eltávolítását, felszámolását Csehszlovákiából.
A vádirat szerint Esterházy fasiszta volt, a fasiszta szlovák állam parlamentjének képviselője, aki arra buzdította a magyarokat, hogy harcoljanak a Szovjetunió ellen, illetve a magyarok 5. hadoszlopként vettek részt a harcokban, s a gróf ebben hírszerzőként vállalt szerepet. Molnár Imre elmondta, Esterházy ügyében összehangolt munka folyt a szlovák és a szovjet hatóságok között. Budapesten keresztül vitték a 11 felvidéki magyart Moszkvába, ahol a börtönben folytatják le a pert. Éheztetés, kínzás, zsarolás vár rájuk. Esterházy kihallgatása összesen 684 órát tartott. Csak akkor törik meg, amikor megfenyegetik, hogy családját Moszkvába viszik. Az 1946. június 16-án kihirdetett ítéletben Esterházy és Csáky 10-10 évet kapott, a többiek valamivel kevesebbet, s ketten nem élték túl a kínzásokat. Velük kezdődött el a felvidéki magyarok tervezett likvidálása, ők voltak az első áldozatai a magyartalanításnak – hangsúlyozta a kutató.
Esterházy Jánost Csehszlovákiában 1947 novemberében halálra ítélik, s hogy végrehajtsák az ítéletet, kikérik őt a Szovjetuniótól. Közben a hatóságok szeretnék azt is elérni, hogy a grófot vegyék fel a nemzetközi háborús bűnösök listájára, de ehhez nem tudnak elég érvvel szolgálni. Már itthon kegyelmi kérvényt nyújt be, s 1951 júliusáig az akasztófa árnyékában élt, amikor is életfogytiglanira változtatták ítéletét. A hatalom Esterházy Jánoson akart példát statuálni, személyén keresztül akarták a magyarokat büntetni – mondta a történész.
Emlékiratai, rabtársai visszaemlékezései is azt mutatják, hogy Esterházy Jánost hite segítette, „a hitemet nem veszítem…” fogalmazott egy helyütt. A hite ad erőt a megpróbáltatásokban, nem panaszkodik, hanem segíti, bátorítja rabtársait a gulágon és a csehszlovák börtönökben is – összegezte Esterházy kitartását és kiállását Molnár Imre.
A pøerovi vérengzés - 265 ember esett áldozatul a hatalmi banditizmusnak
Sok évtizedes hallgatás övezte a háború utáni hatalom egyik legkegyetlenebb és indokolatlan vérengzését, a pøerov i tömegmészárlást. A pøerovi múzeum igazgatója František Hýbl több évtizedes kutatómunkával s számos publikációval lett a véres esemény legelismertebb kutatója. Lassan már a köztudat része lesz az 1945. június 18-áról 19-ére éjjel történtek, amikor is 265 ember halt meg ártatlanul és értelmetlenül - 71 férfi, 120 nő és 74 gyermek. Az áldozatok, kárpáti németek és magyarok, javarészt dobsinai lakosok ekkor tértek haza deportálásukból. Vonatuk Pøerovban találkozott az első csehszlovák hadtest katonáit szállító szerelvénnyel. A katonák által végrehajtott kegyelten vérengzés vezetője az akkor 25 éves Karol Pazur volt. A cseh történész szerint Pazur életrajza is megmutatja gátlástalanságát, sok mindent kipróbált, nem okozott számára gondot, hogy bármilyen hatalmat kiszolgáljon. Kegyetlen volt és brutális – a pøerovi kivégzések is ezt bizonyítják. Az áldozatok nagyrésze nő és gyermek volt. A legújabb kutatások szerint 20 családból 70 magyar volt az áldozatok között, főleg gyermekek. A vérengzést különös kegyetlenséggel hajtották végre.
1947 októberében titokban exhumálták az áldozatokat. A férfiakat a pøerovi temetőben temették el, a nőket és a gyermekeket elégették az olmützi krematóriumban s a hamvaik ott is maradtak. Tavaly azonosították a helyet, és a hamvakat átszállították Pøerovba, ahol idén június 18-án, 72 évvel a tömeggyilkosság után újra eltemették őket, hogy az áldozatok együtt nyugodjanak – mondta František Hýbl, aki a felelősöket kutatva a legfontosabb kérdésnek azt tartja, hogy Karol Pazur, illetve társa Bedrich Smetana felsőbb parancsra vagy saját meggyőződésből cselekedtek-e. Meggyőződése, hogy nem önkényes elkövetésről van szó. Beneš elnök politikája mellett Ludvík Svoboda felelőssége is megjelenik az ügyben, ő akkor védelmi miniszter volt, Pazur pedig felülről kapott közvetlen parancsot.
Hýbl professzor szerint az elkövetők nem voltak kevésbé gonoszak, mint a tomboló nácik.
A kivégzettek családtagjai két évekig semmit nem tudtak a vérengzésről, az eset kivizsgálása csak 1947-ben kezdődött meg. Ez volt az egyik legbrutálisabb tömeggyilkosság a háború után Csehszlovákiában. Nem lehetett elhallgatni a háború utáni hatalmi banditizmust, mert az ENSZ és a Vöröskereszt is felfigyelt az ügyre. Smetanát az ügyben felmentették, később Izraelben, majd Új-Zélandon élt. Pazurt ugyan elítélték, előbb 7 évre majd 20 év fegyházra szigorították a büntetést, ám 1952-ben egy általános amnesztiával szabadon engedték. Később az antifasiszta mozgalomban bukkan fel. Pazur a bíróság áldozatának tekintette magát.
A konferencia résztvevői megtekinthették azt a dokumentumfilmet is, amelyet a vérengzés hátteréről készített a cseh televízió.
A ligetfalui tömegmészárlás – az egyik legnagyobb vesztőhelye a vadkitelepítések korának
Dunajszky Géza közíró és Szabó József, a Pozsonyi Magyar Nagykövetség jelenlegi ügyvivője évekkel ezelőtt kezdte a kutatómunkát a ligetfalui tömegmészárlás kapcsán. A két civil kutató rendre falakba ütközik, nehéz ugyanis a hivatalos dokumentumokhoz hozzájutni. Szabó József előadásában arra vállalkozott, hogy összehasonlítsa a pøerovi és a ligetfalui vérengzés körülményeit, több elem ugyanis összeköti a két eseményt. Mint mondta, nem egyedülálló eseményekről van szó, rendszerbe illeszthető a két tömeggyilkosság, a vadkitelepítések részei voltak, amelyeket a reguláris haderő követett el. Ez a csehszlovák állam részéről tudatos népirtás volt, amelynek a végső célja az volt, hogy teljesen felszámolják a német és a magyar kisebbséget.
Szabó József szerint a pøerovi vérengzés közvetlen előzménye a ligetfalui mészárlásnak, így a két esemény csak együtt vizsgálható. Összeköti az elkövetők személye is. Mind a két eset jelképes megtorlás is lehet a prágai felkelés leverése miatt. Pazur és Smetana is vallomásában a hazafias érzelemre, jogos megtorlásra, bosszúra hivatkozik, és soha nem mondják ki, hogy felsőbb parancsra cselekedtek. Közösségi motívum is vezérelhette őket, Beneš elnök brünni majd prágai gyújtóhatású beszéde, amelyben a németek és magyarok likvidálásáról beszélt. Összeköti a két ügyet az áldozatok kiválasztása is, ami etnikai alapon történt. Az áldozatokat kifosztották, és irataikat elvették.
Közös a kivégzés módja is. A pøerovi és a ligetfalui tömegmészárlást is a szervezettség és a módszeresség jellemzi, néhány óra alatt végeztek több száz emberrel, kíméletlen, kegyetlen módon. Az elkövetők mindkét esetben a hatalom pozíciójából, ugyanakkor jogtalanul, igazságtalanul, jogi eljárás nélkül cselekedtek, és tettüket legitimnek tekintették.
Szabó József szerint csak egy dolog különbözteti meg a két esetet, az áldozatok száma. A ligetfalui mészárlásnak ugyanis majd kétszer annyi az áldozata, bár pontos adatok nincsenek, 560-600 közöttire tehető a számuk. Ami kiinduló pont lehet a kutatások során az mindössze néhány tanúvallomás Jamnický védügyvéd emlékiratai, valamint a pozsonyi főügyészség jelentése, amelyet egyelőre nem kaptak kézhez a kutatók, de az eddigiek alapján az megerősítené 90 levente kivégzését is. Ligetfalu egyik legnagyobb vesztőhelye volt a vadkitelepítések korának – hangsúlyozta a kutató.
Az ügy egyik eleme az 1947-es Bacušan-per, amelyben egy meggyilkolt személy után kutattak, s holttestét Ligetfalun keresték, helyette azonban tömegsírt találtak. Az ügyről részletesen írt a Èas lap is, amely sokat segített a kutatásban. Habár kiderült, hogy tömegsírra bukkantak, a bíróság azonban semmit nem tett az ügyben. Az elvárt igazságszolgáltatás ez esetben is elmaradt, Pazur és Smetana megúszta a felelősségre vonást, ahogy Eduard Kozmel is, aki a parancsot adta ki, s aki egyetemi tanárként fejezte be szakmai pályafutását. Szabó József szerint azonban itt is adódik a kérdés, ki a tényleges felelős, a közvetlen elkövetők, avagy azok, akik az általános légkört és az államcélt meghatározták, amely kimondta, hogy likvidálni kell a kisebbségeket, hogy létrehozzák a tiszta nemzetállamot.
Megindult a Kárpát-medencei gyűjtés az emlékműre
A konferencia második részében a résztvevők a ligetfalui tragédia helyszínén megkoszorúzták az áldozatok emléktábláját. Az ügyben elkötelezettek nem titkolt célja, hogy a vérengzés helyszínén ne csak emléktábla álljon, hanem emlékmű emlékeztesse az utókort a tömeggyilkosság áldozataira. Dunajszky Gézákkal együtt ebben fontos szerepet vállalt a Kárpát-medencei Értékmentő Alap is. Vezetője Tarnai Tamás elmondta, a kezdeményezés üzenete, hogy ilyen többet ne forduljon elő. Úgy véli, minél többet beszélni kell a történtekről, és csak remélni tudja, hogy a tavaly megkezdett konferencia-sorozat jövőre is folytatódik, s vélhetően hasznos lenne, ha a német közösség is képviseltetné magát.
A tervek szerint a ligetfalui vérengzés egykori helyszínén, ott ahol valószínűsíthetően kivégezték a 90 leventét, 2020-ban avatják majd fel az emlékművet. A Kárpát-medencei gyűjtés elkezdődött, eddig egy magánszemély 50 ezer forintot, a magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László 1 millió forintot adományozott. Várják a további adományokat, a kezdeményezés ugyanis Tarnai Tamás szerint a szlovák-magyar megbékélés ügyét is szolgálja.
