Először szállítottak Németországba ebolás beteget
BERLIN. Németország szerdán először fogadott olyan beteget, aki Nyugat-Afrikában Ebola-vírussal fertőződött meg. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) munkatársát a hamburg-eppendorfi egyetemi klinikán kezelik majd - közölte a hamburgi egészségügyi hatóságok szóvivője.
Rico Schmidt elmondta, hogy a beteget egy speciális repülőgéppel szállítják a hamburgi repülőtérre, ahonnan a tűzoltóság mentőkocsijával viszik a kórházba.
Az esetről előzőleg a Bild című német napilap számolt be. Az újság információi szerint a férfit eddig Sierra Leonéban kezelték. A WHO már július végén is érdeklődött a hamburgi egyetemi klinikánál, hogy tudná-e vállalni egy ebolás beteg ápolását, a vírussal fertőzött orvos azonban meghalt, mire Németországba szállították volna.
Egy amerikai egészségügyi tisztségviselő kedden azt mondta: bár az Ebola-vírus még mindig "nyerésre áll", a szakértőknek megvannak az eszközeik a járvány megfékezésére. Tom Frieden, az amerikai járványügyi és megelőzési hatóság (CDC) igazgatója a járvány sújtotta Libériában tett látogatásán beszélt a betegséggel kapcsolatos kilátásokról.
A jelenlegi a legsúlyosabb járvány az Ebola-vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A betegség mostani terjedése februárban Guineában kezdődött. A vérrel és más testnedvekkel terjedő járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra, Libériára, valamint a Kongói Demokratikus Köztársaságra is átterjedt, és már több mint 1400 ember életét követelte.

Forrás
MTI