Előre hozott választásokat tartanak júniusban Nagy-Britanniában

Theresa May teljesen váratlanul jelentette be a választások kiírásának tervét. A választásokról szóló törvényjavaslatot a kormány szerdán terjeszti az alsóház elé, amely várhatóan még aznap szavaz is az indítványról.
A brit kormányfő, aki tavaly nyáron vette át a miniszterelnöki tisztséget David Camerontól, eddig azon az állásponton volt, hogy nincs szükség soron kívüli parlamenti választásra, mivel az csak újabb bizonytalanságot teremtene éppen a brit EU-tagság megszűnéséről folytatandó tárgyalások kritikus kezdeti szakaszában.
Downing Street-i hivatala előtt tett keddi nyilatkozatában viszont éppen azzal indokolta az előre hozott választásokról szóló döntést, hogy csak így garantálható a következő évek tárgyalássorozatához szükséges biztonságos politikai háttér. Theresa May hozzátette ugyanakkor, hogy "vonakodva és csak a közelmúltban" hozta meg döntését az előrehozott választások kiírásáról.
A kormányfő egyenes utalást tett arra, hogy elégedetlen a kormányzati és törvényhozási körökben tapasztalható széthúzással, mondván: az ország kezd egységesen felsorakozni a Brexit-folyamat mögött, "a Westminster azonban nem". A brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalásokhoz elengedhetetlen az egység a londoni Westminster kormányzati negyedben, és ennek megteremtése végett vált szükségessé az előrehozott választások kiírása - mondta a brit kormányfő.
May a döntés indoklásában alig burkolt utalást tett arra is, hogy a kormányzó Konzervatív Párt jelenlegi csekély alsóházi többségének bővülését reméli a választásoktól. Kijelentette: az ellenzéki pártok abban bíznak, hogy a kis parlamenti kormánytöbbséget kihasználva irányváltásra kényszeríthetik a kormányt a Brexit-tárgyalásokon.
A miniszterelnök szerint "a Brexit-folyamatban nincs visszaút", de az ellenzék veszélyezteti a kilépési tárgyalások hazai előkészítését, és ez gyengíti a kormány tárgyalási pozícióit Európában is. "Ha most nem tartunk parlamenti választásokat, folytatódna (az ellenzék) e politikai játszadozása (...) A Westminster megosztottsága veszélyezteti azt a képességünket, hogy sikert kovácsoljunk a Brexitből" - fogalmazott a brit kormányfő.
Theresa May szerint most kínálkozik "vissza nem térő esély" az új választások lebonyolítására még azelőtt, hogy az Európai Unió kialakítaná végleges tárgyalási pozícióját és megkezdődnének a részletes tárgyalások a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről.
May március 29-én indította el hivatalosan a kilépési folyamatot a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásával. Az 50. cikkely szabályozza a kilépési folyamatot, kétévi időtávlatot meghatározva a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalásokra. Ennek alapján a brit EU-tagság 2019 márciusában szűnhet meg, hacsak a felek nem állapodnak meg a folyamat meghosszabbításáról. Ehhez azonban az Európai Unióban maradó 27 többi ország egyhangú beleegyezésére lenne szükség.
Az előre hozott választásokat bejelentő keddi nyilatkozatában Theresa May hangsúlyozta, hogy az eredeti választási menetrend alapján a kilépési tárgyalások legkritikusabb végső szakasza az újabb brit parlamenti választásokat közvetlenül megelőző időszakra esett volna.
A kormányfő nem tett említést a választási esélyekről, de a jelenlegi felmérések egyöntetűen arra vallanak, hogy a Konzervatív Párt megsokszorozhatja 15 fős alsóházi többségét. A legnagyobb brit közvélemény-kutató cégek legutóbbi vizsgálatai szerint a Konzervatív Pártra 43-45 százalék, a legnagyobb ellenzéki erőre, a Munkáspártra 23-25 százalék voksolna. A brit választási rendszer alapján ha ez a megoszlás érvényesül a júniusi választásokon is, a Konzervatív Párt földcsuszamlásszerű győzelemre számíthat.
A húsz évvel ezelőtti, 1997-es választásokon a Tony Blair vezette Munkáspártra 43,2 százaléknyian szavaztak, és a Labour fennállása óta addig példátlan, 179 fős alsóházi többséggel alakíthatott kormányt.
A jelenlegi választási törvény öt évben rögzíti a parlament mandátumát, vagyis a 2015-ben megtartott legutóbbi választások után 2020-ban lenne esedékes az újabb választás. A törvény szerint ez azonban felülírható, ha az alsóházi képviselők kétharmados többséggel megszavazzák a soron kívüli választásokat. Ez valószínűsíthető, mivel az ellenzék folyamatosan azt követelte eddig, hogy Theresa May - aki a brit EU-tagságról tavaly júniusban tartott, a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert népszavazás után, választások nélkül vette át a kormányfői tisztséget David Camerontól - választásokon erősítse meg mandátumát.
Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője kedden közölte, hogy üdvözli és támogatja az előrehozott választások kiírását.
Európai Tanács: az előre hozott választások nincsenek hatással a "huszonhetek" terveire
Nincs semmilyen hatással az Egyesült Királyság uniós kilépése után is bennmaradó tagállamok álláspontjára a bejelentés, miszerint a londoni kormány előre hozott parlamenti választások kiírását tervezi júniusban - közölte kedden Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője.
"A brit választások nem változtatnak a huszonhetek tervein" - mondta Donald Tusk szóvivője a londoni bejelentésre reagálva. "Az Európai Tanács várhatóan április 29-én el fogja fogadni a Brexit-tárgyalásokra vonatkozó iránymutatásokat, ami lehetővé teszi az egyeztetések megkezdését" - tette hozzá. Később Donald Tusk arról számolt be a Twitteren, hogy a bejelentés után "jó" telefonbeszélgetést folytatott Theresa May brit kormányfővel.
Egy másik bejegyzésében Tusk a váratlan fordulatot a brit Alfred Hitchcock által rendezett filmekhez hasonlította. "A Brexitet Hitchcock rendezte: először jön a földrengés, utána fokozódik a feszültség" - írta a tanács elnöke a híres rendező szavaira utalva, amelyek szerint "egy jó filmnek földrengéssel kell kezdődnie, amelyet a feszültség fokozódása követ".
Guy Verhofstadt, az Európai Parlament Brexit-ügyi főtárgyalója nyilatkozatot adott ki, amelyben kiemelte, a választáson a briteknek lehetőségük lesz kifejezni az akaratukat, hogy milyen típusú kapcsolatot szeretnének a jövőben kialakítani országuk és az unió között. "Brexit-ügyi tárgyalóként együtt fogok működni az új kormánnyal a lehető legjobb közös jövő megteremtése érdekében" - hangsúlyozta.
Sajtóértekezletén Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője egyelőre nem kívánta kommentálni a történteket, mindössze annyit mondott, hogy semmi rendkívüli nincs egy választás kiírásában, az Európai Unió ugyanis a demokrácia uniója.
A szakértők korábban úgy vélekedtek, hogy a tárgyalások május végén kezdődhetnek meg, nem tudni, hogy ezen mennyit változtat a június 8-ára tervezett előrehozott választás. Az Európai Bizottság a benn maradó huszonhetek vezetőinek április végi csúcstalálkozóját követően tesz majd javaslatot a folyamat megkezdésére, amelyet még a tagországok kormányait tömörítő tanácsnak is jóvá kell hagynia.
