2017. szeptember 4., 10:07

Elkezdődött az új tanév

POZSONY. A nyári vakáció után ma hozzávetőleg 671 ezer diák ült be ismét az iskolapadokba. Közülük 435 ezer alapiskolás, 202 ezer középiskolás, a speciális oktatási intézményekben pedig csaknem 34 ezren gyarapíthatják ismereteiket.
201709040911530.isk01.jpg

Az alapiskolákba ma először érkezett 60 ezer elsős, ami közel ugyanannyi, mint ahányan tavaly voltak, illetve 5000-rel több, mint 2010-ben.

A 2017/2018-as tanévben 2104 alapiskola (a községekben 1414, a városokban pedig 690), továbbá 744 középiskola (a falvakban 34, a városokban pedig 710) nyitja meg kapuit, miközben a speciális alap- és középiskolák száma 380.

Az aktuális tanévben az első, vagyis az őszi szünidő már október végén esedékes, október 30-31-én lesz. Majd a karácsonyi szünet következik, amely keretében a diákok több mint két hétig pihenhetnek, mivel az december 23-tól január 5-ig tart. A féléves szünidő február másodikán esedékes.

Besztercebánya, Zsolna és Trencsén megye az új tanévben az első olyan régiók lesznek, ahol a tanulók élvezhetik a tavaszi szünidőt, amely ott február 19-23. között zajlik. Ezután Kassa és Eperjes megye következik február 26. és március 2. között, végül Pozsony, Nagyszombat és Nyitra megye március 5-9. között. A húsvéti szünidő a 2017/18-as tanévben március 29. és április 3. között lesz. A következő nyári vakáció pedig július 2-án kezdődik.

Mateèná: oktatásügyünk megérdemli a figyelmet

Oktatásügyünk megérdemli, hogy megfelelő figyelmet szenteljünk neki, hisz gyermekeink műveltségétől függ országunk jövője – jelentette ki az új tanév kezdete kapcsán a szlovák közmédia műsorában Gabriela Mateèná mezőgazdasági miniszter, aki ideiglenesen az oktatási tárcát is vezeti.

„Oktatásügyünk azt is megérdemli, hogy elegendő forrásokkal rendelkezzen, az óvodáktól a főiskolákig" – szögezte le Mateèná hozzátéve, hogy az iskola a pedagógusokon áll vagy bukik. Az ő igyekezetük nélkül, gyakorta a hivatalos kötelességeiken túl teljesítve, az egész oktatási rendszer csak nehezen működhetne. „A minőségi pedagógusok megfelelő értékelést is érdemelnek, ezért örülök, hogy éppen ezen a téren jelentős előrelépés történik a 2017/2018-as tanévben” – fűzte hozzá Mateèná.

Mint mondta, örömmel szemléli, hogy több száz alapiskolás és óvodás új helyiségekben kezdheti el az új tanévet. Azokat az oktatási tárca támogatásának és az Európai Unió pénzeszközeinek köszönhetően is sikerült kiépíteni és rendbe hozni. „E helyen szívesen kiemelném az összes fenntartót, főként a községeket és városokat, amelyek felelősségteljesen törődnek az iskoláikkal, s nem kevés energiát és pénzt fordítanak azon közeg és feltételek javítására, ahol, illetve amelyek között a gyermekek művelődnek” – fejtette ki az oktatási tárca megbízott vezetője.

Egyúttal a diákoknak sikeres új tanévet kívánt a későbbi érvényesülésükhöz szükséges új ismeretek és készségek felfedezése, elsajátítása során. „Tisztelt pedagógusok, előre köszönöm önöknek az áldozatkész munkájukat és igyekezetüket, amellyel hivatásuknak tesznek eleget. Önöknek, kedves szülők, pedig a gyermekeik sikerei miatt érzett sok örömöt kívánok” – mondta Mateèná.

Megosztás