2014. augusztus 23., 10:49

Elképesztő a menekülthullám délen

RÓMA. Közel 120 ezer menekült érkezett az elmúlt egy évben Olaszországba - közölte az olasz külügyminisztérium.
2013 augusztusa és 2014 júliusának vége között 116 ezer 944 menekült érkezett Olaszországba, és 539 feltételezett embercsempészt vettek őrizetbe.

Az elmúlt egy év alatt 35 ezer 424 ember nyújtott be menekültstátus iránti kérelmet az országban, 24 ezer 435-en kapták meg közülük. Jelenleg 53 ezer 243-an tartózkodnak olaszországi menekülttáborokban. "Olaszország és különösen Szicília magas árat fizet a líbiai instabilitásért, ez elől mégsem térhetünk ki" - mondta Angelino Alfano belügyminiszter.

A belügyminiszter az olasz települések szövetségével közösen tervezetet készít arra, hogy a túlnyomórészt nyomorúságos és életveszélyes körülmények között Olaszországig eljutó menekültek befogadásának feladatát felosszák az ország egyes régiói között, mivel a befogadó állomások már reménytelenül túlzsúfoltak. Minden olasz régiónak ki kell vennie a részét a menekültügyi szükséghelyzetből - mondta a miniszter.

Alfano emellett azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió vegye át Olaszországtól a Mare Nostrum nevet viselő, a Földközi-tengeren zajló menekültügyi misszió fenntartását. A missziót 2013 októberében indította az olasz haditengerészet.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.