Elesett katonák emléktáblája díszíti majd a Slavínt
Napjainkig mintegy 5 550 személyt azonosítottak abból a 6 845 katonából, akik 1945-ben Pozsony és Nyugat-Szlovákia felszabadításakor estek el. Nekik állítanak most emléktáblát, amelyen olvasható lesz az elesett katona neve és rangja.
A táblát 2015. április 4-ig, azaz Pozsony felszabadításának 70. évfordulójára készítik el. A szükséges pénzeszközöket Szlovákia és Oroszország pozsonyi nagykövetsége biztosítja.
Az emlékművet 1957 – 1960 között építették. Felavatására Pozsony Vörös Hadsereg általi felszabadításának 15. évfordulója adott alkalmat, majd1962-ben a Slavínt nemzeti műemlékké nyilvánították. Az emlékmű alatt 6 tömeg- és 278 egyéni sírban a hajdani Vörös Hadsereg 6 845 katonája alussza örök álmát.
A Slavínnal kapcsolatos 3-fordulós pályázat során Ján Svetlík műépítész és a további képzőművészekből (Bártfay Tibor, Jozef Kostka, Rudolf Pribiš, Ján Kulich, Ladislav Snopek, Alexander Trizuljak, Juraj Kren és Dezider Castiglione) álló csoport emlékmű-terve győzött.