Egy tanárember tollából: Magam is tolvaj vagyok, miniszterelnök úr

Jó estét Fico úr,

először is engedje meg, hogy elnézését kérjem, amiért ilyen későn este zavarom, de csak most értem haza a másodállásomból, amelyet kénytelen vagyok betölteni az alapiskolai tanári állásom mellett, hogy képes legyek eltartani a családomat, és a bank ne vegye el a lakásunkat.

Sajnálom a segédjét, akinek megannyi kéretlen, az elégedetlen pedagógusoktól érkezett levelet kell osztályoznia. Talán még az is előfordulhat, hogy munkaidőn kívül, az otthonában is ezzel kell majd foglalatoskodnia. Nos, a hozzánk hasonlóakból van elég. De jelen esetben főként Ön iránt érzek sajnálatot miniszterelnök úr. Bizonyosan szörnyű elviselni hányan mókáznak a kijelentésein. Sokkal nagyobb az Ön iránt érzett sajnálatom, mintsem az, hogy az említett akadályok miatt ma (fiam első születésnapján) még csak nem is láthattam a gyermekem. Igen, Önnek igaza van. Ez az én hibám, hiszen mindezt a családomért, s nem az államért teszem. Bizony, most aztán megfogott.

Szóval mit is tesznek a tanáremberek az államért. Nyilván azt várja tőlem, hogy majd szépen, sorjában leírom mi mindent tettem Önért is 6 éves praxisom során Fico úr. Hát téved. Ez túlzottan egoista lenne a részemről, nem is beszélve arról, hogy hasonló elvek szerint cselekedni a maga sajátja, s nem az enyém. Elsősorban azon tanároknak vagyok hálás, akik kezei alatt magam is cseperedtem. Hetedik osztályos alapiskolásként azt mondtam magamnak, hogy ha egyszer netán tanári pályára sodorna az élet, akkor a földrajz lesz a választottam, s én olyan leszek, mint ő. A földrajztanáromról beszélek. Na találja ki mit csinál ma? /…/ Vélhetően az, hogy egy másik tanárom a zeneórákra jövet a segédeszközök felét saját maga volt kénytelen beszerezni, már szóra sem érdemes. Az, hogy kellemesebbé tették számomra az alap- és középiskolai tanulmányaimat, ezáltal is embert faragva egy újabb diákból, aki az örökükbe lépve ma ugyanezt tenné az oktatásért az Ön szerint smafu? Az semmi ennek az államnak. /.../

Egy tevékeny pedagógus igencsak gyakran szembesül azzal, hogy nevetség tárgyává válik. A felé irányuló leggyakoribb kérdések, túlnyomórészt iróniával és szarkazmussal megspékeltek, legyen szó bár kívülállókról, vagy éppen kollégákról, akik már feladták a harcot: - Mond miért csinálod ezt? – Ennyi pénzért? – Mit keresel még itt? (mármint az iskolában) – Miért nem mész haza a családodhoz? – Te, mond csak: kapsz is ezért valamit? Nehéz ezek felett elsiklani, de lehetséges. S Önnek ismételten semmit sem jelent az a küzdelem, amelyet azért folytat az ember, hogy elejét vegye a folyamatnak, amelynek végső célja egy olyan kiégett, hétköznapi tanár megformálása, aki nem képes új lendületet vinni az oktatásba, a tanításon kívül eső egyéb foglalkozásokba.

Állandóan az újságírókra panaszkodik. Ezért aztán bevezettük a MÉDIAKOMMUNIKÁCIÓS NEVELÉS tantárgyat, ahol igyekszünk elsajátíttatni velük a médiával való munka alapjait. Minőségre tanítjuk a gyermekeket. Órákat töltök el a Nagyszünet c. iskolaújság grafikai kialakítása felett görnyedve, hogy a végtermék ne legyen hulladék, s a gyermekek lássák, mit jelent a minőségi munka.

A semmiből alkottuk meg a Mauribox iskolarádió stúdióját, de 4 év elteltével sem indítottuk el, mert nincs rá pénz./… / Közvetíteni tanítom a gyermekeket, találkozom velük, dolgozom a műsoraikon, vágom az anyagaikat, s mindezt éjszaka. Indul az iskolatévénk. Hogy ez luxus? Nem. Hogy képesek legyünk két készüléket vásárolni, keményen kellett dolgoznunk a projekten. Jutalmat nem kaptunk, csak a jó érzés maradt. S arról már nem is írok, hogy mi mindent tervezünk még megcselekedni a jövőben. /…/

Iskolai bálokat szervezünk.  A tombolában az otthonról hozottak kerülnek kiosztásra. A papírról és a fénymásolásról már említést sem teszek. Ha interaktív táblára vágyunk az iskolában, a tanárok felének be kell kapcsolódnia a projektbe, máskülönben lemondhatunk róla. Még ennél is többet akarok tenni. /…/

Hétvégenként kirándulni viszem a gyerekeket, hoki meccsre viszem őket, délutánonként filmet nézek velük az iskolában, hát senki se merje nekem azt mondani, hogy 14 órakor vége a munkaidőmnek, ugyanis gyakran előfordul, hogy azok is hamarabb hazaérnek nálam, akik 17 óráig dolgoznak. A saját szakállamra telefonálok, a szabadidőmből áldozok, saját kocsival közlekedek, amelybe a magam fizetéséből tankolom a gázolajt. Mellékesen, ha magamnak kellett volna megvásárolnom (használtautóról van szó), ma nincs gépkocsim. Zenei, földrajzi talkshowt szervezek. /…/ Iskolai YouTube csatornát üzemeltetek, hogy bizonyosságát adjuk annak, hogy az oktatásban is beköszöntött 2016. De lódítunk. Ön ugyanis megöli, s mindez - ami már jó ideje történik - nem más, mint egy szörnyű agónia.

Még a felénél sem tartok mindannak, amit leírhatnék. Tulajdonképpen mindez nem is felel meg az általam képviselt szintnek, de legalább látja mibe kényszerített bele. S ebbe kényszeríti a kollégákat is: a szintjük alatt dolgozni. Az alatt a szint alatt, amelyen szeretnének, amelyen dolgozhatnának.

Ó miniszterelnök úr, ismét megfogott. Hiszen mindaz, amit felsoroltam, nem az államért, hanem a gyermekekért tettem, s az államot ugye nem az emberek, s nem is a jövő nemzedékei alkotják, akik majd az ország irányvételéről döntenek, akik ma otthon ülnek s ezt a cirkuszt figyelemmel kísérhetik. Ám Önnek ez mindegy lehet. Eleget kuporgatott össze, a hatalom íze édes Önnek, s öregkorát attól a társadalmi nyomortól elszigetelve éli majd le, amelyet azzal eredményez, hogy fittyet hány mindazok normális fejlődésére, akikről mi gondoskodni szeretnénk, s akiket mi felnevelnénk.

Én tudom, hogy Ön még a sajátját is odaadná, ám, ha egyszer nincs pénz... Sajnálom, hogy a média tolvajnak titulálja, de nincs egyedül. Én is az vagyok. Elrabolom a családom idejét, amelyet az iskolára, a gyerekek oktatására, a velük való foglalkozásra áldozok, anélkül, hogy jutalmat várnék érte, mert értelmét látom. Meglopom a családomat, amikor a pénzt az iskolába és a gyermekekbe fektetem, s egyáltalán nem bánom. Ami bánt az csupán az, hogy nem tudom meddig bírom még - zárul Lukáš Hirko, a kassai Maurerer utcai ¼udovít Fulla alapiskola tanárának levele.

Rövidített változat