2016. június 12., 14:04

Egy gépfegyveres muszlim nő bábujára bukkantak Pozsonyban

POZSONY. Nem tudni, vajon csupán egy félresikerült rossz vicc, netán figyelmeztetés vagy valós fenyegetés eredménye az a gépfegyver-másolatot kezében tartó, fekete ruhás muszlim nőt ábrázoló bábu, amelyet vasárnap délelőtt leltek meg a fővárosi Szent Márton székesegyház előtt. A rendőrség mindenesetre nyomozást indított az ügyben.
201606121351330.BABU_1-2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A bábut röviddel 09:15 óra előtt találták meg a pozsonyi Szent Márton dómtemplom előtt, a Rudnay téren – tájékoztatott a Nový Èas napilap online kiadása.

A bábura fekete ruhát öltöttek, kezében egy golyószóró makettjét tartotta, így az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet kötelékében harcoló női szélsőségesekre emlékeztetett. A dómhoz riasztott rendőrségi tűzszerész, valamint a kutyás rendőr sem talált robbanóanyagot, illetve más egyéb gyanús tárgy jelenlétét sem erősítették meg.

„Amint az lehetséges lesz, a rendőrség bővebb tájékoztatással szolgál majd a nyilvánosságnak az üggyel kapcsolatosan” – mondta Lucia Mihalíková pozsonyi kerületi rendőrszóvivő.

A Èas.sk közlése szerint a helyszínen egy pillanatra eluralkodott a káosz. „Az emberek attól féltek, hogy egy húsvér muszlim nő vagy egy az Iszlám Állam kötelékébe tartozó személy van ott. Ha egy bábu volt csupán, akkor ez egy félresikerült vicc volt a muzulmánokkal és a keresztényekkel szemben. Ha a rendőrség kézre keríti azt a személyt, aki a bábut elhelyezte a templom elé, meg kell büntetni” – mondta egy a történtek helyszínétől nem messze lakó felháborodott nő.

201606121351330.BABU_1-2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás