2014. július 28., 09:12

Ebola-járvány: Libéria lezárja határátkelőit

MONROVIA. A libériai kormány elrendelte a nyugat-afrikai ország legtöbb határátkelőjének lezárását és szigorú intézkedéseket foganatosított, hogy feltartóztassa az Ebola-járvány terjedését. A vírus legkevesebb 660 emberrel végzett a térségben március óta.
Ellen Johnson Sirleaf elnök egy válságtanácskozáson vasárnap közölte, hogy a kormány mindent megtesz a vírus megállítására, a reptéri hatóságok például megvizsgálnak minden Libériába érkező vagy onnan elutazó embert, hogy nem fertőzött-e. Hozzátette, a legjelentősebbeket kivéve minden határátkelőt lezárnak, azokon, amelyek tovább működhetnek, szűrővizsgálat elvégzésére és a megelőzésre alkalmas állomásokat alakítanak ki. A megelőzés érdekében szigorú intézkedéseket léptetnek életbe, amelyeket a legapróbb részletekig be fognak tartani - mondta.

Az intézkedések keretében szigorítják a nyilvános eseményeket, többek közt a felvonulások és a tüntetések megtartását. Az Ebola a fertőzöttek akár 90 százalékával is végezhet, noha a mostani járvány halálozási rátája hozzávetőleg 60 százalékos. A vírus erősen fertőző - különösen a betegség lefolyásának utolsó szakaszaiban - tünetei között pedig a hányás, a hasmenés, valamint a belső és a külső vérzés is szerepel.

"Nem kétséges, hogy az Ebola-vírus országos egészségügyi probléma, és egyre inkább úgy tűnik, fenyegetést jelent az életmódunkra is, mert komoly gazdasági és társadalmi következményei vannak" - fogalmazott az elnök. Az eddigi intézkedések dacára a kórokozó egyre inkább terjed, Guineában és Sierra Leonéban is. Libériában meghalt a betegséggel foglalkozó első számú orvos, Samuel Brisbane - közölték a hatóságok vasárnap. Két amerikai is elkapta a vírust Libériában.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.