Dr. Molnár Imre: nem feledve a múltat, de megbékélve a jelenben, együtt a jövőért

A Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet új igazgatója saját bevallása szerint azért is erős szálakkal kötődik a fővároshoz, mert a szegedi és a budapesti felsőfokú tanulmányait megelőzően, 1977-79-ben a pozsonyi Komenský Egyetem hallgatója volt, és aktívan bekapcsolódott a József Attila Ifjúsági Klub (JAIK) tevékenységébe.

„Amikor megtudtam, hogy kiírták a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatói tisztségére vonatkozó pályázatot, nagyot dobbant a szívem, mert egyetemistaként, rendkívül aktív diákéletet élve Pozsonyban töltöttem két nagyon szép évet. Úgy éreztem: most lehetőségem adódik arra, hogy ott folytassam, ahol 1979-ben abba kellett hagynom, azaz váratlanul meg kellett szakítanom az ottani tanulmányaimat“ – mondta dr. Molnár Imre részben indokolva ezzel döntését, hogy megpályázza ezen intézet igazgatói posztját.

Dr. Molnár Imre az utóbbi tíz évet Lengyelországban diplomataként töltötte, miközben folyamatosan figyelemmel kísérte a közép-európai eseményeket.

„Természetesen állandóan odafigyeltem a közép-európai történésekre, hiszen magyarként önmagamat is közép-európai polgárnak tartom. Ebben a térségben minden mindennel összefügg, azaz ha a térség bármelyik államában problémák merülnek fel, azok előbb-utóbb kihatnak a régió többi országára is. Mitagadás, az elmúlt tíz-tizenöt év alatt nagyon sok minden megváltozott. Sajnos, nem mindig pozitív értelemben, sőt, ma úgy látom, több a negatív irányba mutató változás, mint a pozitív. Ennek ellenére én nagy adag jókedvvel és bizakodással kezdem az itteni munkámat“ – fogalmazott a kulturális intézet vezetője.

Az új igazgató első teendőinek egyike volt, hogy munkatársaival együtt megkoszorúzta a II. világháború után a csehszlovák hadsereg katonái által lemészárolt magyar, német és szlovák áldozatok pozsonyligetfalui emléktábláját, azt követően pedig virágot helyezett el a magyar munkaszolgálatosok pozsonyligetfalui temetőben levő tömegsírjánál. E lépései kapcsán a Hírek-sk-nak a következőket nyilatkozta: „Az életünk egy folyamat, s ahogy a fa évgyűrűi egymásra rakódnak, úgy mi is a mában megélt életünkben ezer szállal kötődünk a múlthoz, s amit ma teszünk, az bizonyos szempontból a jövőnek lesz a megalapozása. Úgy gondolom, hogy a múltat nem szabad elfeledni, kitörölni az emlékezetünkből, hanem egyaránt tudatosítanunk kell a múlt tragédiáit és pozitívumait is“.

Hangsúlyozta: nem azért kell ezt tennünk, hogy a tragédiák esetleg bosszúra sarkalljanak bennünket, hanem azért, hogy a múltunkkal való megbékélés jegyében építhessük tovább a jövőt.

„Nem szabad elfeledkeznünk mindazokról, akiknek a múltban életüket kellett adniuk a mi jövőnkért. A pozsonyligetfalui tömegsírokba gyilkolt embereknek nem volt lehetőségük önmaguk megvédésére, nekünk kell értük szót emelnünk. A velük és a magyar munkaszolgálatosokkal történtek bennünket arra kell sarkalljanak: tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy soha többé ne történhessenek hasonló tragédiák. Mindig úgy érzem, hogy tartozunk az elődeinknek, s ezt az adósságunkat illik lerónunk azzal, hogy fejet hajtunk az emlékük előtt. Továbbá, keresnünk kell az utat, hogy miként kerülhetők el az ilyen és ehhez hasonló tragédiák. Hiszem, hogy ez az út a megbékélésen keresztül vezet tovább. Úgy, ahogy ezt József Attila írta szép szóval: a múltnak adósai vagyunk szelídebb jövővel“ – fejtette ki a sokrétű tevékenységéről ismert új intézetvezető.

Dr. Molnár Imre tehát a megbékélés jegyében, a múltat nem feledve fogalmazza meg saját igazgatói prioritásait, tervi tennivalóit.

„Nem feledve a múltat, de megbékélve a jelenben, együtt a jövőért – igazgatóként ezt a jelmondatot vállalva szövöm a terveimet. Nagyon hálás vagyok az elődeimnek, Sunyovszky Szilviával az élükön, s azoknak a korábbi igazgatóknak, akik megalapozták a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet tevékenységét. Minden eddigi igazgatónak meg volt a maga munkamódszere, stratégiája, pozitív kezdeményezései, amelyekből szeretnék meríteni, s azokat tovább gondolva szeretném építeni a saját tevékenységemet. Ahogy elődeim is más-más habitusúak voltak, és másféle profilt alakítottak ki, nekem is meglesznek a saját prioritásaim. A kultúrát tágabb értelemben szeretném értelmezni, hogy abba beletartozzanak az életmód és az életkultúra bennünket foglalkoztató kérdései, a környezetünket fenyegető veszedelmek stb., azaz kissé társadalmasítani szeretném e fogalmat. Jó lenne, ha egy asztalhoz tudnánk ültetni a magyar és szlovák szakembereket, a magyar és a szlovák társadalmi élet képviselőit, s a mindkét nemzethez tartozó közembereket is, hogy véleményt nyilvánítsanak az őket, azaz bennünket, mindannyiunkat érintő kérdésekben. Egykor a JAIK-ban is így éltünk, hogy mindenféle kérdés foglalkoztatott bennünket, s azokra megpróbáltunk válaszokat találni“ – ecsetelte terveit az intézetvezető.

Célként tűzte ki azt, hogy Pozsonyon kívül is minél több alkalommal, minél több helyen megjelenítse a magyar kultúra értékeit és az intézet tevékenységét.

„Szeretném, ha nemcsak a fővárosban, hanem a másutt élő lakosságnak is lehetősége lenne valamiképp rákapcsolódni a magyar kulturális rendezvényekre, s azok üzenetére. Nem titkolt célom, hogy szeretném, ha az itteni magyar fiatalok, az ifjú művészek és más tehetségek is bemutatkozhatnának intézetünkben, fellépéseikkel programjaink részeivé válnának. Szeretném, ha ezt az intézetet úgy a szlovákiai magyar civil szervezetek és azok a szlovák civil szervezetek is otthonuknak éreznék, amelyek a magyar kultúra iránti érdeklődésük esetén nyitott kapukra találhatnak a székházunkban“ – fogalmazott a továbbiakban.

Végül szerényen annyit mondott: mivel nem hordja magával a bölcsek kövét, talán a munkáját sem tudja majd az elődeinél jobban végezni, de minden tőle telhetőt elkövet az eredményes munka érdekében.

„Mindig is a közös munka híve voltam. Ezért várom az ötleteket, a javaslatokat, az együttműködési készséget és felajánlásokat. Azt szeretném, ha intézetünk egy nagy közösségformáló hely lenne, ahol majd együtt valósítjuk meg az elképzeléseket és a kitűzött célokat. Persze, ehhez kitartásra, állhatatosságra, sok-sok jó ötletre, hitre és bizalomra is szükség van, valamint arra, hogy legyen bátorságunk olyan utakra lépni, amelyek eddig esetleg járatlanok voltak. Véleményem szerint éppen a kultúra az a terület, ahol le lehet bontani az előítéletek falait, és gátat lehet szabni a rossznak, hiszen nem a rombolás kultúráját, hanem az építés kultúráját szeretnénk éltetni és megvalósítani. A kultúrában mindannyian egyek vagyunk, hiszen ha egy szép dalt, zenét vagy irodalmi részletet hallunk, akkor elsősorban annak a szépségében gyönyörködünk, bárki is legyen, bármely nemzethez is tartozzon a szerzője. Művével lelkünket gazdagítja és építi. Kedves barátaimat, jelenlegi és jövendő ismerőseimet ezúton is arra szeretném kérni, hogy dolgozzunk együtt, építsünk együtt!“ – mondta végezetül a kulturális intézet igazgatója.

A Pozsonyi Magyar Kulturális Intézetben szerdán este zajló bemutatkozó rendezvényen Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész, valamint Varga Anita (ének) és Nemes Ádám (gitár) is közreműködik. Nagy József festőművész emlékkiállítását majd Csanaky Eleonóra nyitja meg.