2013. február 6., 15:41

Csehország katonákat küld Maliba

PRÁGA. Csehország katonákat küld Maliba - erről a cseh kormány döntött szerdán. Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (ÈSSD) közölte, hogy a cseh katonák bevetése elé a súlyos belső harcoktól szenvedő nyugat-afrikai országban nem fog akadályokat gördíteni.
Karolína Peake, a kormány alelnöke a kabinet ülése utáni sajtóértekezleten bejelentette, hogy a katonák az Európai Unió missziója keretében indulnak Afrikába. Maliban fő feladatuk a helyi hadsereg katonáinak kiképzése lesz. Az iszlamista felkelők elleni harcokba nem kapcsolódnak be.

A legerősebb ellenzéki párt, a ÈSSD nem ellenzi a kiképzők Maliba küldését. Ugyanakkor követeli, hogy a cseh katonák valóban csak a kiképzésben vegyenek részt, számuk korlátozott legyen. A párt ragaszkodik a mali misszió időtartamának előzetes meghatározásához is.
Bohuslav Sobotka, a szociáldemokraták elnöke előzetes egyeztetésekre hivatkozva azt mondta, optimálisan egy évig lennének a cseh katonai kiképzők Maliban.

Franciaország január elején küldött katonákat a nyugat-afrikai Mali kormányának támogatására a radikális iszlamisták elleni harcban.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.