Bombariadó az ország összes postáján - Dunaszerdahelyen a bankokat is bezárták

A Szlovák Posta szóvivője, Martina Macková röviddel dél után tájékoztatta az állami hírügynökséget, hogy e-mail üzenetben fenyegetést kapott a posta, ezért az ország összes postafiókját lezárták.
A fenyegető üzenet még hétfőn este, már záróra után futott be a posta ügyfélszolgálati címére. Elsőként a besztercebányai posta épületeit kutatták át, de aztán a rendőrség a lezárást kiterjesztette az ország többi postaépületére is.
Az ellenőrzés folyamatosan zajlik. Egyúttal az ügyfelek türelmét kérjük - fogalmazott a posta szóvivője. Információk szerint mintegy 1500 épületet kell a rendőrségnek átkutatnia.
A bombariadó tényét a belügyi tárca szóvivője, Ivan Netík is megerősítette, s mint mondta, az anonim fenyegetés konkrét helyet nem tartalmazott, ezért kellett országos szintre kiterjeszteni az akciót.
Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, Beáta Balogová is megerősítette a bombatámadásról szóló fenyegetést. A rendőrséget reggel fél 9-kor értesítette a besztercebányai posta. A fenyegető levélben az állt, hogy Jó estét, "A postán egy nagy bomba van", és a másik üzenet úgy szólt, hogy "A bankban bomba van".
Mivel az üzenet nem tartalmazott további konkrétumokat, ezért döntött úgy a rendőrség, hogy országos szinten rendeli el a posták és bankok bezárását - mondta Balogová.
Bombát nem találtak
A rendőrségi szóvivő, Beáta Balogová koraeste azt nyilatkozta, bombát nem találtak, a vizsgálatok negatív eredménnyel értek véget.
Dunaszerdahelyen a bankokat is bezárták
A riadóval egy időben, délelőtt, Dunaszerdahelyen az összes bankfiókot is bezárták. Zárva volt az OTP, a Takarékpénztár, az UniCredit, a Tatrabank épülete, és ahogy máshol is, itt is a postát is kiürítették. Zárva volt a Max áruházban lévő ÈSOB bankfiók is.
