Bernie Sanders és Donald Trump nyerte a New Hampshire-i előválasztást

Donald Trump és Bernie Sanders győzelme az első elemzések szerint az amerikai választók azon akaratát jelzi, hogy mindenképpen jelentős változást akarnak, szeretnék "felforgatni" az amerikai politikát. Már az előrejelzések is Trumpot és Sanderst prognosztizálták győztesnek, és a két politikusnak égetően szüksége is volt a győzelemre, hogy megszerezze a további küzdelemhez szükséges hitelességet.
Bernie Sanders a voksok 59,8 százalékával győzött, vetélytársa, Hillary Clinton a választók 38,6 százalékának bizalmát bírta.
A republikánus oldalon Donald Trump a szavazatok 35,2 százalékát szerezte meg, és mögötte viszonylag nagy lemaradással következik a többi republikánus elnökjelölt-aspiráns. Nagy meglepetést keltett elemzők - és a választók - körében is, hogy a jó és tisztességes politikusnak tartott, de szürkén kampányoló John Kasich ohiói kormányzó második lett a szavazatok 15,9 százalékával. A harmadik helyen Ted Cruz texasi szenátor végzett, a szavazók 11,5 százalékának bizalmát megszerezve, s mögötte Jeb Bush volt floridai kormányzó csak négy tizedszázalékkal maradt le. Marco Rubio floridai szenátor a voksok alig valamivel több mint 10 százalékát gyűjtötte be, Chris Christie, New Jersey állam kormányzója pedig 7,6 százalékos szavazataránnyal dicsekedhet. Carly Fiorina, a Hewlett-Packard volt elnök-vezérigazgatója a maga mintegy négy százalékával és Ben Carson sebészprofesszor a 2 százalékos eredménnyel szakértők szerint valószínűleg megfontolja majd, hogy érdemes-e továbbra is küzdenie az elnökjelöltségért. Fiorinát és Carsont már meg sem hívták a most szombaton esedékes következő országos televíziós vitára. Chris Christie is meglehetősen rejtélyesen fogalmazott a választás éjszakáján mondott beszédében, amikor megemlítette, még nem tudja, hogy kampánystábja továbbutazik-e Dél-Karolinába, a következő előválasztás helyszínére.
Győzelmi beszédében Bernie Sanders a többi között azt hangsúlyozta, hogy ez a választási eredmény olyan üzenetet küldött, amelynek "nagy visszhangja lesz a Wall Streettől Washingtonig, Maine államtól Kaliforniáig. S az üzenet az, hogy nagyszerű országunk kormánya mindenkié, nem csupán maroknyi gazdag kampányfinanszírozóé". Donald Trump, aki eddig soha nem viselt közhivatalt, megismételte, hogy ha ő lesz az Egyesült Államok elnöke, ismét naggyá teszi Amerikát, s a világ ismét tiszteli majd Amerikát.
Az eredmények nyilvánosságra hozatala után a politikusok már a következő tévévitákra és a következő előválasztások helyszíneire összpontosítanak. Az elemzők pedig számba veszik a New Hampshire-i előválasztás eredményeinek magyarázatait, s azt fontolgatják, vajon a kedd esti voksolás befolyásolja-e Michael Bloomberg volt New York-i polgármestert abban, hogy végleg döntsön: beveti magát elnökjelölt-aspiránsként a küzdelembe, avagy sem. Bloomberg ugyanis a napokban a Financial Times című brit lapnak adott interjújában arról beszélt, hogy elkeseríti őt a politikai vita színvonala és az elnökjelölt-aspiránsok - elsősorban is Trump és Sanders - mondandója és Clinton érzékelhető képtelensége arra, hogy gátat vessen Sanders előretörésének.
A Reuters hírügynökség és az Ipsos intézet kedd esti közvélemény-kutatása szerint a választók 73 százaléka kifejezetten elégedetlen azzal, ahogyan a dolgok zajlanak az országban. A választók viszonylagos tanácstalanságát - elárvultságát - jól érzékeltetheti az a riport is, amelyet az egyik televíziós csatorna adott közre kedden este. A riport szereplője egy házaspár: a feleség a demokrata párti Bernie Sandersre szavazott, a férj azonban a republikánus Donald Trumpra, azzal az indoklással, hogy Trump még mindig a legtisztességesebb az elnökjelöltségre pályázók között. De - tette hozzá a férj - meglehet, hogy az elnökválasztáson, novemberben, már ő is Sandersre adja a voksát.
Sanders szerint New Hampshire-i eredményét novemberben megismétli
Megköszönte híveinek a támogatást kedd éjjel a New Hampshire-i, első előválasztáson demokrata oldalon győzelmet arató Bernie Sanders, egyúttal jóindulatúnak minősítette pártbéli vetélytársa, Hillary Clinton gratulációját.
A 74 éves vermonti szenátor szerint győzelme annak köszönhető, hogy nagyon sokan akarnak változást az országban, és ezért nagyon sokan tenni is hajlandóak, azaz elmentek szavazni.
Sanders mélyen meghatottnak mondta magát, hogy ilyen sokan támogatták kampányát. Adatokat sorolt, amelyek szerint több mint 1,8 millióan küldtek kampányának adományt, átlagosan 27 dollárt. "Az amerikai történelem eddigi legnagyobb civil vállalkozása volt ez" - mondta Sanders.
Ezt követően - Clintonhoz hasonlóan - felsorolta megannyi választási ígéretét: például az általános egészségbiztosítást, az olcsó oktatást, az egyenlő jogok garantálását nőknek és különböző etnikai csoportoknak. Külpolitikáról szólva emlékeztetett arra, hogy ő annak idején nem szavazta meg az iraki inváziót, s a jelenlegi külpolitikai helyzetben is nemzetközi egyeztetést és összefogást szorgalmazna, ha ő lesz az elnök.
Győzelmi beszéde szerint Trump ismét naggyá tenné Amerikát
"Amerikát ismét naggyá tesszük" - jelentette ki kedd esti beszédében a New Hampshire-i előválasztást a republikánus oldalon megnyerő Donald Trump.
A manchesteri kampányközpontjában ismert szlogenjével emelvényre lépő New York-i milliárdos beszédét újra és újra megszakította az ünneplő hívek tapsa, és "Amerika, Amerika" skandálása.
Trump gratulált Bernie Sandersnek, aki a demokrata táborban nyerte meg a New Hampshire-i szavazást, de rögtön hozzátette, hogy "Sanders eladná, elajándékozná az országot".
Rövid beszédében azt fejtegette, hogy a politikusok Washingtonban jó kis megállapodásokat kötnek, többnyire saját hasznukra is, de ha ő lesz az Egyesült Államok elnöke, akkor a politikai alkuk hasznát az emberek látják majd. Elnöksége esetére a többi között Barack Obama elnök egészségbiztosítási reformjának eltörlését ígérte, s az amerikai katonai képességek fokozását. "A világ megint tisztel majd bennünket, higgyenek nekem" - fogalmazott.
Hillary Clinton további kemény küzdelmet ígér
Hillary Clinton harcias beszédben bíztatta híveit, s a maga részéről további kemény küzdelmet ígért kedden, nem sokkal azután, hogy New Hampshire államban vereséget szenvedett demokrata vetélytársával szemben az idei amerikai elnökválasztási folyamat első előválasztásán.
Beszédében Clinton azt hangoztatta, hogy Bernie Sanders vermonti demokrata szenátor és az ő céljai egybeesnek, ő is a Wall Street befolyása ellen küzd.
A vereség ellenére éljenző híveinek tömege fogadta Clintont, amikor beszédet mondott New Hampshire-ben. "Nem találnak nálamnál keményebben küzdő politikust, ugyanazt akarjuk, Bernie Sanders is, én is, hogy például a gyanús pénzek kikerüljenek a politikából és a kampányból, s hogy a Wall Streetnek ne legyen befolyása a politikára" - bíztatta híveit a volt amerikai külügyminiszter egy órával azután, hogy az első részeredmények nyomán elismerte vereségét.
Miután gratulált vetélytársának, elismételte eddigi kampányának fő elemeit: az úgynevezett tiszta energiáért folytatandó küzdelmet, a nők egyenrangúságának és egyenlő javadalmazásának szükségességét, valamint az azonos neműekhez vonzódók jogainak fontosságát. "Én mindig az emberi jogokért, az egyenlő jogokért és lehetőségekért küzdöttem, ezért vagyok itt" - fogalmazott beszédében Clinton. További küzdelmet ígért, mondván: tudja, hogy még sok a tennivalója, elsősorban a fiatal választók körében. "Még mindig szeretem New Hampshire-t" - mondta Clinton.
