Basescu az "iszlám stílusú vezetés" meghonosításától óvta Romániát
A politikus az elnöki hivatalban folytatott kormányalakítási egyeztetések alkalmával csütörtökön beszélt erről a jelen lévő újságíróknak, miután a PMP küldöttsége találkozott Klaus Iohannis államfővel.
Basescu arra utalt, hogy a választásokon győztes és kormányalakításra készülő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea, akit egy jogerős ítélet megakadályoz abban, hogy magának kérje a miniszterelnöki posztot, a nagypolitikában ismeretlennek számító bizalmi emberét, Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési minisztert jelölte maga helyett a kormányfői posztra.
Basescu szerint Shhaideh semmilyen politikai tapasztalattal nem rendelkezik, és nem tartozik a PSD döntéshozatalának "kemény magjához", így félő, hogy csak Dragenea kirakatembere lesz. A volt elnök ezt a helyzetet az iráni modellhez hasonlította, ahol van ugyan kormány, de a fontos döntéseket szerinte az ajatolláh (vagyis Irán legfőbb polititikai és vallási vezetője) hozza. Basescu megjegyzése nem feltétlenül függ össze a PSD kormányfőjelöltjének muzulmán vallásával, hiszen már két nappal a jelölt nevének közzététele előtt is azt állította egy Facebook-bejegyzésben, hogy a PSD-székházban ülő Dragnea "vallási vezetőként" akarja irányítani a kormányt.
Basescu azt is elmondta csütörtökön az újságíróknak, hogy tudomása szerint Shhaideh szíriai férje húsz évig a damaszkuszi mezőgazdasági minisztériumban dolgozott, de azt kérdésre sem volt hajlandó kifejteni, hogy mi a jelentősége ennek az információnak.
A miniszterelnök-jelölthöz hasonlóan Konstanca (Constanta) megyei Basescu beszámolt róla: megkérdezte tatár ismerőseit, mi a véleményük a számára is ismeretlen Shhaidehről és mindenkitől csak jót hallott róla. A volt államfő csütörtökön Facebook-bejegyzésben szólította fel Sevil Shhaidehet, hogy "kiváló hírnevét" ne áldozza fel "mások politikai céljaiért" és ne fogadja el a jelölést.
Az államfő karácsony után jelöl miniszterelnököt
Klaus Iohannis román államfő a kormányalakítási tárgyalások végén csütörtökön bejelentette: csak a karácsonyi ünnepek után jelöl miniszterelnököt. Az államfő jelezte, két párttól kapott javaslatot a miniszterelnök személyére vonatkozóan: a - parlamenti mandátumok több mint 47 százalékával rendelkező - Szociáldemokrata Párttól (PSD), és a - mandátumok öt százalékával rendelkező - Népi Mozgalom Párttól (PMP). Hozzátette: tudomásul vette, hogy a PSD körül kialakult egy többségi koalíció.
Iohannis nem indokolta meg, miért halasztotta el a kormányalakítási megbízásról szóló elnöki rendelet kibocsátását. Annyit mondott: a következő napokban "megbeszéléseket folytat" a témáról, és a miniszterelnök jelölésére karácsony után kerül sor.
A PSD körül kialakult koalíció a muzulmán vallású, Romániában őshonos tatár kisebbségből származó Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési minisztert javasolta a posztra csütörtökön. Ha kormányfővé választják, ő lesz Románia első női miniszterelnöke.
Liviu Dragnea, a PSD időközben házelnökké választott elnöke sajnálkozását fejezte ki a halasztás miatt, amelyet azonban - főleg Iohannis többségi koalícióra tett megjegyzése miatt - nem elutasításként értékel. Kifejtette: a december 11-i választások nyomán létrehozott szociálliberális koalíció fontosnak tartja, hogy még idén beiktassa az új kormányt, a parlament pedig felkészült arra, hogy a szükséges tennivalókat - a miniszterjelöltek bizottsági meghallgatását és a bizalmi szavazást - 48 órán belül lebonyolítsa. "Mindenkinek megvan a ritmusa" - jegyezte meg ironikusan a PSD elnöke.
A román hírtelevíziók elképzelhetőnek tartják, hogy a jelölt nemzetbiztonsági ellenőrzése miatt nem adott még kormányalakítási megbízást Iohannis a nyilvánvaló parlamenti támogatással rendelkező PSD-jelöltnek.
Miután Iohannis elhalasztotta a kormányfőjelölt nevesítését, kérdésessé vált, hogy beiktathatják-e még idén az új román kormányt. A jelöltnek a kormányalakítási megbízástól számított tíz napon belül kell bemutatnia a kormányprogramot és a kabinet névsorát a parlamentben, kormánya beiktatásához pedig a bizalmi szavazáson meg kell szereznie a törvényhozók többségének támogatását.
A bejelentés előtt Iohannis megemlékezett arról, hogy 27 évvel ezelőtt ezekben a napokban az önkényuralom és elnyomás ellen lázadó emberek vonultak utcára Romániában, akik határozott nemet mondtak a diktatúrára, és életüket is készek voltak feláldozni a szabadságért. A forradalom mártírjainak áldozata nélkül Romániában nem lenne szabadság és demokrácia - figyelmeztetett a román államfő.
