2012. december 9., 15:46

Az ukrán elnök ismét Azarovot jelölte miniszterelnöknek

KIJEV. Mikola Azarovot jelölte ismét miniszterelnöknek Viktor Janukovics ukrán államfő - közölte vasárnap az elnöki sajtószolgálat.

A miniszterelnök személyéről és a kormánytagokról az október 28-i választásokat követően megalakuló új parlamentnek kell döntenie, amely a tervek szerint december 12-én ül össze először. Volodimir Litvin házelnök úgy vélekedett, hogy a kormányról várhatóan már a jövő héten szavaznak a parlamentben.

A kormányalakításhoz a 450 fős verhovna rada, az ukrán törvényhozás több mint fele, azaz 226 képviselő támogató szavazata szükséges. Kétséges, ámbár valószínű, hogy meglesz a szükséges támogatottsága Azarov új kormányának. Az általa vezetett Régiók Pártja - bár első helyen végzett - csak 185 mandátumot tudott megszerezni. Számíthat viszont a 43 függetlenként bejutott képviselők közül több támogatóra, továbbá nem kizárt, hogy korábbi koalíciós partnerei, a kommunisták is a kormány mellett szavaznak, ellenzékiek úgyszintén átállhatnak a kormányoldalra.

Azarov december 3-án mondott le a miniszterelnöki posztról azzal az indokkal, hogy parlamenti képviselővé választották. Az ukrán alkotmánynak megfelelően az elnök a kormányfő lemondásának elfogadásával az egész kormány lemondását elfogadta. Az Azarov vezette kabinet azóta ügyvivőként látja el a feladatát.

Janukovics elnök a héten tett egyik nyilatkozatában méltatta Azarov kormányfői munkáját, és már előre jelezte, hogy nem felétlenül kell megválnia a politikusnak a miniszterelnöki tisztségtől. Ugyanakkor az ukrán sajtóban több más esélyes miniszterelnök-jelölt neve is felröppent, köztük Andrij Kljujev volt első miniszterelnök-helyettesé, gazdasági miniszteré - aki jelenleg a nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára - és Szerhij Arbuzov jegybankelnöké is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.