2016. március 28., 14:39

Az ókori műemlékek nagy része épen maradt Palmürában

LONDON. Néhány értékes műemlék valóban megsemmisült, az ókori romok nagy része azonban túlélte az iszlamisták elmúlt tíz hónapos uralmát Palmürában, amelyet vasárnap foglalt vissza a szíriai hadsereg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől - derült ki a világörökségi helyszínről készített legfrissebb felvételekből.
201603281405140.palm01.jpg

Maamun Abdulkarim, a szíriai régészeti hivatal vezetője szerint a hatóságok "a legrosszabbra számítottak", ám "a terület, általánosságban véve, jó állapotban van". Abdulkarim a tervek szerint hétfőn látogat el Palmürába, hogy megkezdje az ókori műkincsek állapotának felmérését - számolt be a BBC News, amely közzétette a vasárnap készült felvételeket az ókori romvárosról.

A Damaszkusztól 205 kilométerre keletre fekvő Palmürát (arab nevén Tadmur) az Iszlám Állam harcosai 2015 májusában foglalták el és nem sokkal később kivégezték azt az archeológust, aki negyven éve felügyelte a város értékes romjait.

A terrorszervezet világnézete szerint az ókori műemlékek a bálványimádás kellékei, ezért bűnös dolgok. A megszállás tíz hónapja alatt az IÁ két kétezer éves templomot, egy diadalívet és több toronysírt is megsemmisített Palmürában, ami hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki.

A szíriai konfliktust megelőzően évente több mint 150 ezer turista kereste fel a romvárost.

A szíriai állami média jelentése szerint a szíriai hadsereg vasárnap foglalta vissza Palmürát. Az állami televízió a hadsereg közleményére hivatkozva közölte: a kormányerők "átvették a teljes irányítást Palmüra felett". A katonai kommüniké szerint a település elfoglalása annak a jele, hogy az IÁ megrendült. A szíriai kormányerők az orosz légierő és más szövetséges milíciák segítségével március elején indították meg offenzívájukat a város visszafoglalására.

Putyin: az orosz kontingens részt vesz Palmüra aknamentesítésében

A Szíriában állomásozó orosz kontingens részt vesz a damaszkuszi kormányerők által az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől visszafoglalt Palmüra város aknamentesítésében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon Irina Bokovának, az UNESCO vezérigazgatójának.

Erről Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője tájékoztatta a sajtót. Az UNESCO az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete. A szíriai erők a hivatalos damaszkuszi közlés szerint vasárnap verték ki az IÁ utolsó egységeit Palmürából.

Putyin üdvözölte - az idén esedékes ENSZ-főtitkári választáson az esélyesek között számon tartott - bolgár Bokovát abból az alkalomból, hogy a kormányerők felszabadították az ősi várost. Peszkov szerint az orosz elnök és az UNESCO vezetője megállapodtak, hogy az ENSZ szakosított szervezete, valamint Oroszország és Szíria hamarosan megkezdi a Palmürában okozott károk felmérését, és kidolgozza a még nem teljesen elpusztult régészeti emlékek helyreállításának tervét.

Az orosz elnök szóvivője szerint Bokova köszönetet mondott Putyinnak az együttműködésért, és kijelentette, hogy az UNESCO kész a közös munkára.

Putyin a nap folyamán telefonon gratulált Bassár el-Aszad szíriai elnöknek Palmüra felszabadításához, és neki is hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az egyedülálló történelmi várost megőrizzék a világkultúra számára.

Az orosz elnök megismételte szíriai partnerének, hogy az orosz fegyveres erők kontingensük nagy részsének kivonása után is "tovább fogják segíteni a szíriai hatóságok terrorizmus elleni harcát, és abban is segítenek, hogy felszabadítsák saját földjüket a szélsőséges csoportoktól" - mondta Peszkov.

Aszad nagyra értékelte az orosz segítségnyújtást, kijelentette: anélkül lehetetlen lett volna olyan sikereket elérni, mint az IÁ által tavaly májusban elfoglalt Palmüra felszabadítása.

Oroszország nem Bassár el-Aszad szíriai elnök támogatására, hanem "a törvényes szíriai kormány megőrzése" és az ország széthullásának megakadályozása érdekében kezdett katonai akcióba a közel-keleti országban - jelentette ki vasárnap Moszkvában Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az Interfax hírügynökségnek.

Zaharova a hivatalos orosz álláspontot megismételve azzal érvelt, hogy Moszkvát akkor lehetne valamelyik fél támogatásával megvádolni, ha például már 2011-ben vagy 2012-ben csapatokat vezényelt volna a polgárháborúban álló Szíriába.

Szakértő: az Iszlám Állam képviselői minden társadalmi rétegben jelen vannak

Kun Miklós történész szerint az Iszlám Állam képviselői minden társadalmi rétegben jelen vannak. A szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta: az Iszlám Államot nem bombázásokkal és szárazföldi csapatokkal kell legyőzni, hanem a terroszervezet pénzügyi utánpótlásainak elvágásával. A dzsihadista szervezet azért marad fenn, mert megveszik tőle a többi között a Palmürából származó római régiségeket és az olajat - sorolta.

A szíriai hadsereg vasárnap foglalta vissza Palmürát az Iszlám Államtól. A Damaszkusztól 205 kilométerre keletre fekvő várost 2015 májusában foglalták el a szervezet harcosai, és nem sokkal később kivégezték azt az archeológust, aki negyven éve felügyelte a település értékes romjait. A megszállás tíz hónapja alatt az IÁ két kétezer éves templomot, egy diadalívet és több toronysírt is megsemmisített Palmürában, ami hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki.

Megosztás