2014. március 2., 13:27

Az év praxisa a Kárpát-medencében

Finiséhez érkezett a háziorvosok és a nővérek presztízsét erősítő „Az év praxisa a Kárpát medencében" pályázat. Március 10-éig, azaz még 8 napig ajánlhatják pácienseik a zsűri tagjainak figyelmébe háziorvosukat.

Az Országos Alapellátási Intézet immáron negyedszer írta ki pályázatát, hogy növelje a hazai, illetve a határon túli háziorvosok és nővérek presztízsét, megbecsülését. Bár a kezdeményezés 4 éves, a szándék, hogy megjutalmazza a legjobb praxisokat: már több évtizedes. Idén is, mint tavaly a nemzethez tartozásra kerül a hangsúly, így a felvidéki, az ukrajnai, az erdélyi, és a vajdasági magyar orvosok is bekerülhetnek a díjazottak közé, hiszen a Kárpát-medencében azonos közegben élünk.

Tavaly az internetes portál szavazóinak döntése alapján, a határon túli kategóriában az első helyet Dr. Gazdag Veronika Oromhegyesről, a másodikat Dr. Arros Melinda nyerte el Székelyudvarhelyről.

"Az év praxisa a Kárpát medencében" díjat, 10 hazai és 10 határon túli háziorvos nyerheti el – munkatársaival, a nővérekkel együtt – a páciensek, illetve az önkormányzatok, tisztiorvosi szolgálatok, civil szervezetek, kórházi osztályok, szakorvosok javaslata alapján.

Ezért a páciensek mellett idén is várjuk a határon túli önkormányzatok, tisztiorvosi szolgálatok, civil szervezetek, kórházi osztályok, szakorvosok javaslatait is! Nem a stílust, nem a bravúros műfaji megoldást, hanem a történetet, és a praxist díjazzuk!

Írhatnak az orvos és a nővér szaktudásáról, empátiájáról, a jó orvos-beteg kapcsolatról, a bizalomról, egy- egy küzdelmes gyógyulásról, és persze az életmentésről, illetve mindarról, ami az ajánlóknak a legfontosabb.

A sztorik értékelése után a zsűri- az orvos szakma illetve a közélet jeles szereplői - az általa legjobbnak ítélt 10-10 történetet javasolja a második körbe. A toplistás történeteket - abc sorrendben- elolvashatják internetes portálunkon, és a portál olvasói választhatják ki a legjobbakat közülük.

Reméljük, aki ezt a felhívást olvassa, szintén úgy dönt, hogy ajándékot nyújt át háziorvosának!
Önnek öt perc, neki egy életre szóló ajándék! Csak rákattint a http://www.azevpraxisa.hu/ portálra, és máris segíthet szakmailag és emberileg is elhivatott orvosának és munkatársainak azzal, hogy leírja kedvenc sztoriját és névvel - címmel elküldi ajánlását nekünk.
Ajánlja Ön is kedvenc háziorvosát és praxisát! Küldje el nekünk saját történetét, amiben szerepel egy mosoly, egy pontos diagnózis, egy nagyszerű terápia, egy küzdelmes gyógyulás, vagy akár egy életmentés. Ha több információra van szüksége, tekintse meg archívumunkban a tavalyi ajánlásokat. Kérjük, szavazzanak március 16. és március 30. között az alább megadott címen! Az Önök szavazatai alapján legmagasabb pontszámot elérő 10-10 történet orvos-nővér főszereplője kapja „Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat 2013-as OALI díját.

Jelöléseiket, gyógyulásuk történetét a www.azevpraxisa.hu ajánló oldalán küldhetik be 2014. március 10-éig.


Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.