2013. október 3., 16:07

Az EMNP segítséget kíván nyújtani a választási regisztrációhoz

KOLOZSVÁR. Az Erdélyi Magyar Néppárt segítséget kíván nyújtani a magyar állampolgárságot szerzett erdélyi magyaroknak a magyarországi parlamenti választáson való részvételükhöz - jelentette ki egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Toró T. Tibor, az EMNP elnöke.
Toró T. Tibor elmondta, egy nem hivatalos felmérés szerint a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok hetven százaléka élne a szavazati jogával, de "görcsöt jelent" számukra a regisztrációs nyomtatvány kitöltése. Ezért az EMNP minden eszközével segíteni kívánja az embereket a regisztráció folyamatában és a választásokkal kapcsolatos tájékoztatásban.

"Nem kell megvárnunk, hogy az emberek bejöjjenek hozzánk, hanem nekünk kell elmennünk hozzájuk. Akik nem magyar állampolgárok, azoknak el kell mondanunk, hogy most is kérhetik az állampolgárságot. Akiknek már megvan az állampolgárságuk, azokat a regisztrációs űrlap kitöltésében kell segítenünk. Azt is vállaljuk, hogy eljuttatjuk a kitöltött űrlapokat az illetékesekhez" - részletezte az MTI kérdésére a segítségnyújtás formájának lehetőségeit Toró T. Tibor.

Az EMNP elnöke fontosnak tartja, hogy a külhoni magyarok a szavazatukkal bizonyítsák: érdekli őket a nemzetpolitika. "A szavazat lehet a mi pozitív válaszunk, ezzel fejezhetjük ki, hogy fontosnak tartjuk a mindenkori magyar kormány nemzetpolitikáját" - fogalmazott Toró. Kifejtette: ehhez képest már másodlagos fontosságúnak találja, hogy a külhoni magyarok kire szavaznak.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös aláírásgyűjtését is szorgalmazta csütörtöki sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. Javaslata szerint egyszerre gyűjthetnék aláírásokat az RMDSZ-nek a fejlesztési régiókra vonatkozó népszavazási, illetve az EMNP-nek az autonómiára vonatkozó kezdeményezéséhez.

Toró T. Tibor úgy véli, hogy a párhuzamos aláírásgyűjtések "lefárasztják a közösséget". Szerinte zavart kelt a két hasonló kezdeményezés egymásra szervezése, és végső soron azoknak használ, akik az egységes nemzetállami szemléletet vallják. Az EMNP elnöke az MTI kérdésére elmondta, eddig közel tízezer erdélyi magyar támogatta aláírásával azt a kezdeményezésüket, hogy Székelyföld, illetve Partium egységes, autonóm közigazgatási régió legyen, és erről helyi népszavazást írjanak ki. Hozzátette, hogy nem kampányszerű, gyors aláírásgyűjtést indítottak. Az a céljuk, hogy az aláírásgyűjtés során minél több erdélyi magyar emberrel beszéljenek.

Toró T. Tibor különösen zavarónak tartja, hogy míg az EMNP az autonómiára gyűjti az aláírásokat, az RMDSZ a fejlesztési régiókra. "Akkora a különbség a kettő között, mint az igásló és a hintaló között" - fogalmazott az EMNP elnöke. Arra a felvetésre, hogy az RMDSZ álláspontja szerint csak a fejlesztési régiók átalakítására lehet törvényes népszavazást kiírni, a politikus úgy válaszolt: "nem lehet megakadályozni egy önkormányzatot abban a szándékában, hogy megkérdezze a népet, hogy akarja-e egy bizonyos régió létrehozását, és ahhoz akar-e tartozni".

A Tőkés Lászlónak adott román állami kitüntetés megvonásáról szóló politikai vitát illetően kijelentette: a kitüntetés esetleges megvonása azt üzenné, hogy Romániában nem működik a szabad véleménynyilvánítás intézménye. Az intézkedésnek ugyanakkor posztkommunista üzenete is lenne, ugyanis Tőkés Lászlónak a kommunizmust megdöntő temesvári forradalom kirobbanásában játszott szerepéért adták az elismerést - mondta az EMNP elnöke, aki szerint az intézkedésnek megfélemlítési célzata lehet. Toró üdvözölte, hogy az RMDSZ is megszólalt Tőkés László és a demokrácia védelmében.
Megosztás