Az állatorvosin a legdrágább, a jogi karon a legolcsóbb a levelező tagozatos diploma
Mindez az oktatásügyi szaktárcának az állami felsőoktatási intézmények egyes levelező tagozatos képzései esetében a következő tanévre vonatkozó maximális éves tandíj mértékét meghatározó intézkedéséből derül ki. A minisztérium tárcaközi egyeztetésre bocsátotta munkaanyagát.
A társadalmi- és viselkedéstudományi szakirányok csoportjában tartozó képzések esetében a levelező tagozatos diákok a bakkalaureátusi fokozatot biztosító tanulmányok esetében legfeljebb 890 eurót kénytelenek tandíjként kifizetni, míg a magiszteri képzés esetén ez az összeg nem haladja meg az 1 340 eurót. Több szakirány esetében, mint például a tudományos, az élettelen természetre fókuszáló szakok látogatásakor a felső tandíjhatár a bakkalaureátusi képzés esetében 1 160, a magiszteriében 1 740 euróban került megállapításra.
Ezen szakirányok csoportjába tartoznak az élő természet világával, az ökológiával és környezetvédelemmel kapcsolatos tudományok, az építészmérnöki és építőmérnöki szak, az informatikai tudományok, valamint a védelmi és katonai szakirány is. A legtöbbet a levelező tagozatos főiskolások közül az állatorvosi pályát választók kénytelenek egy évben a tandíjra áldozni. Az ő esetükben a bakkalaureátusi fokozat tanulmányi költségei évi 2 050, a magiszterié pedig 3 080 euróra rúgnak.