2014. április 5., 08:29

Átadták a Magyar-Szlovák Üzleti és Tájékoztatási Központot Törökbálinton

TÖRÖKBÁLINT. Törökbálinton ünnepélyes keretek között átadták a Magyar-Szlovák Üzleti és Tájékoztatási Központot.
201404050828250.kozp01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

 

Az Európai Területi Együttműködés ETE HU-SK Program keretében az InkuBusiness Projekt a határ menti térség gazdasági versenyképességének erősítése céljából valósult meg. Szolgáltatásaival az országhatár mindkét oldalán működő mikro-, kis- és középvállalkozások napi tevékenységét támogatja, megalapozhatja az együttműködésen alapuló fejlődési pályájukat.

A két társberuházó, a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint Dunaszerdahely városa 2,9 millió euró összértékű projektet valósított meg, a költségek a partnerek között 75:25 arányban oszlottak meg. A projektet az Európai Regionális Fejlesztési Alap 2,4 millió euró összegben támogatta, ezt egészítették ki önerőből a pályázók, valamint az államok társfinanszírozása. A partnerpályázat eredményeként 2013 decemberében Dunaszerdahelyen nyílt meg az Üzleti és Tájékoztatási Központ, a napokban pedig Törökbálinton a Magyar-Szlovák Üzleti és Tájékoztatási Központ.

A törökbálinti központot Szíjjártó Péter, Magyarország külügyi és külgazdasági államtitkára, valamint Dušan Petrík, a szlovák gazdasági minisztérium államtitkára nyitották meg. Az ünnepi aktust Dr.Kupcsok Lajos, a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára nyitotta meg. Dr.Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke előadásában vázolta fel az üzleti központ felépítésének körülményeit. A két ország nagykövete, a Magyar-Szlovák Vállalkozási és Ipari Vegyeskamara képviselője mellett a Magyar Közösség Pártja tisztségviselői közül az ünnepi aktuson részt vett Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke, aki hozzájárult a sikeres pályázat megalapozásához, Dr. Hájos Zoltán, a pályázat egyik partnerének, Dunaszerdahely városának polgármestere, valamint Mihók Gábor, a Kárpát-régió Üzleti Hálózat kassai irodavezetője – tájékoztatta portálunkat az MKP sajtóosztálya. 

A megvalósult beruházás célja a gazdasági együttműködés ösztönzése, a gazdasági válság hatásának csökkentése az eddig kiaknázatlan gazdasági együttműködési potenciál megvalósításával, a határon átívelő kereskedelmi kapcsolatok fenntartható fejlesztése, mindkét oldalon a vállalkozók versenyképességének megteremtése, valamint a magyarországi és a szlovákiai vállalkozások számára magas szintű intézményesített üzleti szolgáltatások biztosítása.

201404050828250.kozp01.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.