Andalúziában a szocialisták győzelmét jelentette be a választási bizottság
A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) győzelmét jelentette be a vasárnapi andalúziai parlamenti választásokon a helyi választási bizottság.

Az első elemzői vélemények szerint a győzelem valójában vereség a párt számára, mivel eddig 47 képviselőt delegált a helyi parlamentbe, ráadásul eredménye alapján jelenleg nehezen elképzelhető olyan együttműködés más pártokkal, amellyel folytatni tudja a kormányzást Andalúziában.
A második legtöbb szavazatot, 20,7 százalékot a konzervatív Néppárt (PP) kapta, amely 26 mandátumot jelent számára, héttel kevesebbet, mint amennyivel eddig rendelkezett.
A harmadik az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt lett 18,2 százalékos támogatottsággal és 21 képviselői hellyel. Az andalúz parlamentben eddig kilenc mandátummal voltak jelen.
Negyedik helyen került be az andalúz parlamentbe az Előre Andalúzia (Adelante Andalucía) baloldali párttömörülés a voksok 16,1 százalékával és 17 mandátummal, ami hárommal kevesebb az eddigieknél.
Spanyolországban először nyert parlamenti képviseletet a VOX nevű radikális jobboldali párt, amely ezzel az andalúz törvényhozás ötödik pártja lesz. 10,9 százalékos támogatottságával 12 képviselője szerzett mandátumot, és ez egyben azt is jelenti, hogy a párt lehet a mérleg nyelve a kormányalakítási tárgyalásoknál.
A kampányban a liberálisok jelezték, hogy elképzelhetőnek tartanának egy kormányzati összefogást a konzervatívokkal, akik viszont nem zárták ki teljesen az együttműködést a VOX-szal sem.
A három párt eredménye közösen meghaladja az andalúz parlamenti többséget jelentő 55 mandátumot, ennek alapján elvben elképzelhető egy jobboldali kormánykoalíció létrehozása is.
Az új andalúz parlamentnek a megalakulását követően három hónap áll rendelkezésre, hogy megválassza Andalúzia elnökét. Amennyiben egy jelölt sem szerzi meg a többség támogatását, meg kell ismételni a választásokat.
Ráadásul nem zárható ki az sem, hogy az országot kisebbségben kormányzó szocialista párt előrehozott országos parlamenti választásokat is bejelent. Ez nagyban függ attól, hogy sikerül-e elfogadtatnia a madridi parlamenttel a jövő évi költségvetés tervezetét, amelyhez egyelőre nem rendelkezik a szükséges támogatással.