2016. január 20., 10:32

Agyhártyagyulladással küszködik egy kisgyerek a pozsonyi klinikán

POZSONY. Az orvosok minden erejükkel igyekeznek megmenteni annak az ötéves gyermeknek az életét, aki a pozsonyi kórház intenzív osztályán agyhártyagyulladással és szepszissel küszködik. A közegészségügyi hivatal munkatársai a szükséges intézkedéseket foganatosították: több tucat olyan személyt részesítettek antibiotikumos kezelésben, akik kapcsolatba kerültek a kis beteggel.

„Egy 5 éves, agyhártyagyulladással és szepszissel (vérmérgezés) küszködő gyermekről van szó, aki a Pozsony V. városrészből származik” – nyilatkozta a pozsonyi közegészségügyi hivatal szóvivője, Katarína Nosálová.

Az illetékesek azonnal kutatni kezdték, hogy eddig kik kerültek kapcsolatba a gyermekkel. Összesen 65 személyt részesítettek antibiotikumos kezelésben. „Elsősorban a családtagjairól van szó, továbbá a gyermek által látogatott óvoda pedagógusairól és az ottani gyerekekről, valamint az egészségügyi személyzetről” – fűzte hozzá Nosálová. 

A család bízik abban, hogy a gyermeken segít az alkalmazott kezelés. A kórház azonban nem kommentálta a gyermek egészségi állapotát.

A megbetegedés súlyos, a halálozási arány 25 százalékos. „A halál az első tünetek megjelenése utáni 12-24 órán belül áll be" – nyilatkozta Nosálová.

Szepszisre, azaz vérmérgezésre valamennyi bakteriális fertőzés esetében sor kerülhet, ami tulajdonképpen szervezetünk vérkeringésbe kerülő baktériumok vagy azok részeinek jelenlétére adott abnormálisan erős reakciója.

A mérgezés gyakori első jele a páciens gyorsan romló egészségi állapota, amikor a lázon kívül a vérnyomás csökkenésére, a pulzus és a légzés felgyorsulására, sápadtságra és a vizeletképződés csökkenésére is sor kerülhet. Az emberek ezt gyakran összetévesztik az influenzás megbetegedéssel, mivel nagyon hasonló tünetekkel jár.

A betegség egyes altípusai ellen létezik védőoltás, de nem mindegyik ellen – mutatott rá Peter Èižnár, a gyermekklinika munkatársa.

Megosztás