2012. december 12., 08:01

Áder: a megértés szándékával forduljunk egymáshoz

BUDAPEST. Áder János köztársasági elnök szerint a karácsony csodájában egy ígéret születik meg évről évre, amely arról szól, hogy jobbá tehetjük életünket, ha szeretettel, azaz nyitottan és tisztelettel, a megértés szándékával fordulunk egymáshoz. Az államfő erről a magyarországi egyházi vezetők előtt beszélt, akiket a Sándor-palotában látott vendégül kedd este.
Áder János - az MTI-hez eljuttatott beszédében - úgy fogalmazott: Magyarország államfőjeként tisztelettel hajt fejet a történelmi egyházak hitéletben és azon túlmutató teljesítménye előtt, mivel az nélkülözhetetlen hozzájárulást jelent a nemzet fennmaradásához és életünk szilárd erkölcsi támasztékához.

Az egyházak megtartó ereje száz és százezreket kapcsol össze - mondta, majd kiemelte, az egyházvezetőkkel való találkozása azt a fontos üzenetet közvetíti mindenkinek, hogy legyen bár különböző hitünk, vallásunk, legyen bár eltérő a meggyőződésünk és sokféle kötődésünk, mégis egyek vagyunk: magyarok. És ebben az egészben minden rész egyaránt fontos, amit advent idején kétszeresen is érdemes hangsúlyoznunk - folytatta Áder János, aki arra is figyelmeztette a püspököket, hogy rájuk és egyházaikra mindenkiénél nagyobb feladat hárul a karácsonyi ígéret valóra váltásában.

Az államfő beszéde végén azon reményét fejezte ki, hogy az advent és a hanuka alkalmából gyújtott gyertyák fényei minden magyar életébe több világosságot hoznak.
Megosztás