2015. július 16., 16:10

A turizmusra is kihatnak majd a megszorítások Görögországban?

ATHÉN, BUDAPEST. Szerda késő este szavazott Görögország a mentőcsomagért cserében vállalt gazdasági és pénzügyi lépésekről. Ezzel elkezdődhetnek a tárgyalások: a cél az immár harmadik mentőcsomag, mellyel talán rendezhető Görögország helyzete.

Olyan nehézségeket éltek meg a görög állampolgárok a bankbezárással, és olyan fenyegetettség jelent meg az államcsőd lehetséges rövidtávú megvalósulásával, hogy ez a program azt jelenti számukra, hogy az lesz, ami korábban volt - mondta Rácz Margit az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. "Sok nehézséggel fog szembenézni a kormány, mikor megvalósítja a lépéseket. Érdekes kérdés lesz az is, hogy mivel nem csengett le a turista szezon, mi lesz, ha a szigeteken megemelkedik az áfa" – tette hozzá. Rácz Margit kifejtette: a lezajlott huzavona lényegében a hitelnyújtók érdekeit jelenítette meg.

"A görög bankokból az állampolgárok kivitték a pénzt, a bankok nagyon rossz helyzetben vannak. Az EKB nem azt mondta, hogy rendbe hozzák helyzetüket, hanem azt, hogy 50 milliárdot kell összeszedni és a görögöknek kell rendbe hozni" - mondta a szakértő. Ez a megközelítés Rácz Margit szerint azt jelenti, hogy ezzel a görög kormányt arra sarkallják, hogy a privatizációs pénz ne tűnjön el a költségvetés bugyraiban, hanem alapba kerüljön és így létrejön egy pénzügyi háttér a bankok számára.

Janisz Gintidisz Görögországban élő üzletember a műsorban hangsúlyozta, hogy a tüntetések nem érintik a lakosság nagy részét, hiszen csak a parlament előtt zajlik, de Athénra nem jellemző a tüntetéshullám. "Mindenki nyugalmat akar" – fogalmazott az üzletember.

Kiss J. László, társadalomtudós, a Corvinus Egyetem tanára arról beszélt: igazán nyertesről ebben a helyzetben nem lehet beszélni. Az eurozóna konstrukciós hibái, miszerint van közös pénz, de nincs közös gazdaságpolitika, felveti a kérdést, le lehet-e győzni ezt az ellentmondást. Franciaország és Németország két különböző táborban helyezkedett el, hiszen a francia fél a transzferunió irányába menne, a német álláspont célja pedig a szabályok megtartása. "Ciprasz beszédében többször utalt az 1953-as adósság-elengedésre, melynek lényeges eleme, hogy 30 milliárd márka adósságról volt szó, melynek felét elengedték, és 20 milliárd márka kamatot is" – húzta alá.

A német export 3 százaléka tudta a maradék hitel visszafizetését kézben tartani, míg Görögország esetében az exportképesség rendkívül korlátozott. A turizmusra kivetett áfa épp a turizmus jövedelemtermelő képességét fogja érinteni – jelentette ki Kiss J. László.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.