2013. április 5., 10:58

A Tisza vízszintje még emelkedik

BUDAPEST. A Magyarországra belépő folyók többsége már apad, de a Körösökön még jelentős árhullám vonul le.
Számottevő csapadék nem várható a következő napokban, ezért nagy területre kiterjedő rendkívüli helyzetre már nem számítanak az ár- és belvíz miatt a szakemberek – tájékoztatott a Kossuth Rádió.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki irányító törzsének vezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a Magyarországra belépő folyók a határszelvényekben már apadnak, de a mellékfolyók áradása fokozatosan emelkedő vízszintet okoz a Tiszán, ami a jövő héten napokon keresztül tartó harmadfok közeli készültséggel jár majd a középső és alsó szakaszon. Éjjel-nappal figyelni kell majd a védvonalakat – tette hozzá. Megjegyezte azt is: kisebb árhullámra számítanak a hétvégén a Bódván.

A Hármas-Körösön levonuló jelentős árhullám miatt nem tudják közvetlenül a folyóba vezetni a belvizet, az árvízkapu lezárása után ezért szivattyúkat telepítenek – ismertette. Segítségükkel óránként ötvenezer köbméter belvizet tudnak átemelni a folyóba, és így "szinten tudják tartani" a belvízi védekezést.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy bár lassú az olvadás, jelentős a hókészlet a Duna, a Mura és a Dráva vízgyűjtő területein, az érintett településeket erre igyekeznek felkészíteni.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.