A nicaraguai elnök nem akar előrehozott választásokat
Elvetette a előrehozott választások lehetőségét szombaton Daniel Ortega, az erőszakos tüntetéseket megélő Nicaragua elnöke.

Nicaraguában április 18-án kezdődtek tiltakozások a kormányzat adóemelési és nyugdíjcsökkentési tervei ellen, ám a tüntetők most már Daniel Ortega elnök távozását és új választások kiírását követelik. Bírálói szerint ugyanis az országot 2007 óta irányító Ortega, aki korábban is volt már államfő, könyörtelenül ragaszkodik a hatalomhoz, és a közvagyont saját maga és családja gazdagítására használja.
Ortega ugyan bejelentette a kilátásba helyezett reformok leállítását, a lépés nem vezetett a helyzet normalizálódásához. A katolikus egyház által kezdeményezett, a hatóságok és az ellenzék közötti, nemzeti párbeszéd két alkalommal is félbeszakadt és eddig nem sok eredményt hozott. A hatóságok, illetve a kormányhoz hű félkatonai csoportok többször összecsaptak a főként diákokból álló tüntetőkkel, akik ellen nem haboztak éles lőszert bevetni.
A Nicaraguai Emberi Jogi Szövetség (ANPDH) jogvédő szervezet szerdai jelentése szerint a megmozdulások során több mint 300 ember vesztette már életét, közülük legalább 253 ember lőtt sebesülésekbe halt bele, további 1500 pedig megsebesült. A halálos áldozatok között legalább 12 rendőrtiszt is van.