A magyar gazdaság növekedése a legnagyobb a régióban
PRÁGA. Tavaly két százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, a negyedik negyedévi növekedés 1,3 százalékos volt - közölte a cseh statisztikai hivatal pénteken az előzetes adatokat. A magyar gazdaság 3,5 százalékkal bővült 2014-ben a nyers és a kiigazított adatok szerint egyaránt, s ezzel Európa egyik legjobb eredményét produkálta.
A cseh számok alacsonyabbak a szakértők által vártnál. A korábbi szakértői becslések a cseh gazdaság 2,3 százalékos éves növekedését jósolták. Ugyanakkor a tavalyi eredmény lényegesen jobb, mint a 2013-as, amikor a cseh GDP 0,7 százalékkal csökkent.
"A GDP éves szintű növekedését elsősorban a külföldi kereslet befolyásolta. A növekedéshez jelentősen hozzájárult a cseh háztartások fogyasztásának növekedése és a beruházások növekedése" - olvasható a statisztikai hivatal elemzésében.
"A cseh gazdaság két százalékos erősödése még így is kétszerese az euróövezet növekedési ütemének. Ugyanakkor tény, hogy más közép-európai országok gazdasága gyorsabban növekedett, Szlovákiában a növekedés valószínűleg 2,4 százalékos lesz, míg Magyarországon és Lengyelországban meghaladja a három százalékot" - mutatott rá David Marek, a Deloitte fő gazdasági elemzője. Megjegyezte: a cseh lakosság vásárlóereje az összes közép-európai ország közül továbbra is a legmagasabb, és az Európai Unió átlagának 83 százalékát teszi ki.
A magyar gazdaság 3,5 százalékkal bővült
A magyar gazdaság 3,5 százalékkal bővült 2014-ben a nyers és a kiigazított adatok szerint egyaránt, míg a tavalyi utolsó negyedévben 3,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához képest - közölte első becslését a KSH: Elemzők a negyedik negyedévben a bővülés lassulását, 3 százalék alatti növekedést vártak, elsősorban az ipari termelés mérséklődése miatt.
Negyedéves szinten gyorsult a GDP növekedése 2014 utolsó három hónapjában: a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2014. október-decemberben 0,9 százalékkal nőtt a gazdaság a harmadik negyedévhez képest, az előző negyedéves 0,5 százalékos emelkedés után. Pozsonyi Pál, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta, ez elsősorban a mezőgazdaság jó teljesítményének köszönhető.
2013-ban a kiigazított adatok alapján 1,6 százalékkal nőtt a magyar gazdaság. Pozsonyi Pál kiemelte, hogy 2014 utolsó negyedévében jól teljesített a külkereskedelem, valamint több szolgáltatási ág - szállítás, kereskedelem, vendéglátás, szállodaipar - is növekedést mutatott az előző év azonos időszakához képest. A főként exportra termelő autóipar is növekedést könyvelt el, és összességében az ipar teljesítménye is bővült a mezőgazdaság mellett - tette hozzá.
2014-ben az első két negyedévben jelentős volt a gazdaság bővülése: január-márciusban 3,6, a második negyedévben pedig 3,8 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakához képest a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint, majd a harmadik negyedévben kissé lassult a növekedés, 3,3 százalék volt. A KSH a részletes adatait a GDP-ről március 6-án teszi közzé.
Tavaly 2,9 százalékkal bővült a román gazdaság
Az elemzők várakozásait meghaladó mértékben, 2,9 százalékkal nőtt tavaly a román gazdaság - derült ki a statisztikai intézet (INS) pénteken közzétett gyorsjelentéséből. Romániában ezzel együtt némileg lassult a gazdasági növekedés a 2013-ban regisztrált 3,5 százalékos bővüléshez képest.
A tavalyelőtti utolsó negyedévhez képest 2014 negyedik negyedévében 2,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), míg a kiigazított érték szerint 2,5 százalékos volt a gazdaság növekedése. Az előző, harmadik negyedévhez képest a román GDP 0,5 százalékkal bővült - derült ki az INS jelentéséből.
A bukaresti kormány eredetileg 2,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolva tervezte meg 2014-es költségvetését, majd az év vége felé 2,5 százalékra igazította várakozását. A tavalyi elnökválasztási kampány során ellenfelei bírálták az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta miniszterelnököt, amiért az év első felében "technikai recesszióba lavírozta" a román gazdaságot, amely 2013-ban az unió egyik leggyorsabban bővülő gazdaságának számított. A kormányfő számára így utólagos elégtételt jelent, hogy legalább éves szinten a várakozásokat felülmúlva bővült a hazai termék.
A Nemzetközi Valutaalap egy, a napokban nyilvánosságra került elemzése azt valószínűsítette, hogy a tavalyi román GDP 2,7 százalékkal haladta meg a 2013-as szintet. Az elemzők szerint a belső fogyasztás, illetve az ipari termelés - főleg külföldi megrendeléseken alapuló - több mint 6 százalékos bővülése áll a román gazdasági növekedés hátterében. Az INS a 2,9 százalékos első becslés közzétételekor március 6-ára ígért valamivel megbízhatóbb előzetes adatokat.
A román kormány idén a bruttó hazai termék 2,5 százalékos bővülésével számol, 1,83 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány, 2,2 százalékos inflációs ráta és 5,1 százalékos munkanélküliségi ráta mellett.

Forrás
MTI