A Liga gyengülését, az Öt Csillag Mozgalom erősödését mutatják az EP-választások előtt utoljára közölt felmérések
A továbbra is a legnagyobb olaszországi pártnak számító Liga gyengülését és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) erősödését mutatják a május 26-i európai parlamenti (EP-) választások előtt Olaszországban utoljára közölt felmérések, amelyek pénteken jelentek meg.

A Luigi Di Maio vezette másik kormánypárt M5S 24,9 százalékon áll, ami enyhe erősödésnek számít az áprilisi 22,3 százalékhoz képest. Az M5S a tavalyi választásokon 32,7 százalékot szerzett.
Az olaszországi EP-választásokon a két római kormánypárt egymással versenyez. Május 26-én a Liga az utóbbi egy év alatt szerzett erejét akarja stabilizálni, az M5S pedig a kampány utolsó pillanatáig arra törekszik majd, hogy csökkentse a Ligától való lemaradását.
A Corriere della Sera elemzése szerint Matteo Salvini és pártja az utóbbi hetekben a "túlzásba vitt" hangnem, a "túl direkt" politikai kommunikáció, valamint az egyre erőteljesebb jobbratolódás miatt veszített támogatottságából. Az M5S viszont határozottabb fellépésével, a Ligával való szembehelyezkedésével tudott erősödni.
Az ellenzéki pártok között a balközép Demokrata Párt (PD) 20,5 százalékkal megközelítette az M5S-t. A PD tavaly márciusban 18,7 százalékkal teljesített.
A Silvio Berlusconi vezette jobbközép Hajrá Olaszország (FI) 7,8 százalékot mutat, a tavalyi 14 százalékhoz képest. A Giorgia Meloni vezette jobboldali Olasz Testvérek (FdI) 5,7 százalékkal szerepel a mostani előrejelzésekben, erősödve a tavaly kapott 4,3-hoz képest.
Olaszországban az EP-választásokig nem közölnek újabb közvéleménykutatási eredményeket. Az EP-választás Olaszországban május 26-án lesz, reggel 7 órától este 23 óráig.