A Huawei pénzügyi igazgatója beperelte a kanadai államot
Beperelte a kanadai államot a Huawei kínai távközlési óriáscég pénzügyi igazgatója, mert szerinte a kanadai hatóságok súlyosan megsértették alkotmányos jogait, amikor tavaly decemberben őrizetbe vették, majd óvadék ellenében szabadon engedték az országban - közölték hétfőn ügyvédei.

Meng Van-csou jogi képviselői azt mondták, hogy kártérítési pert kezdeményeztek pénteken Brit Columbia tartomány legfelsőbb bíróságán a kanadai állam, a határőrség és a rendőrség ellen. Keresetük szerint a hatóságok letartóztatása nélkül azonnal elvették elektronikus eszközeit, és törvénytelenül megtekintették tartalmukat.
Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma januárban vádat emelt a Huawei és pénzügyi igazgatója ellen. Az amerikai hatóságok több szálon folytatnak vizsgálatot a cég ellen. Azzal vádolják, hogy leányvállalatai segítségével megsértette az Irán elleni szankciókat, valamint azt feltételezik, hogy műszaki és kereskedelmi titkokat lopott el amerikai cégektől.
A pénzügyi igazgató perét a kanadai állam ellen aznap kezdeményezte, hogy a kanadai igazságügyi minisztérium bejelentette: Washington elegendő bizonyítékot mutatott be ahhoz, hogy megkezdjék a kiadatási eljárást, amelynek végén várhatóan kiadják Menget az Egyesült Államoknak. Ennek első lépéseként március 6-án meghallgatást tartanak, amikor kitűzik a határozathozatal idejét.
Hétfőn a kínai kormány szóvivője azt vetette az Egyesült Államok szemére, hogy kettős mércét alkalmaz, amikor azt állítja, hogy a kínai törvények írják elő a Huawei cég számára más országok információs biztonságának megsértését.
Csang Je-szuj azt mondta, hogy amerikai tisztviselők szövegösszefüggéséből kiragadva idéztek egy részt a kínai nemzetbiztonsági törvényből, a kínai vállalatokkal összefüggésben pedig "rájátszanak" az úgynevezett biztonsági kockázatokra. A 2017-ben született törvény más országok tapasztalatára építve védi az emberi jogokat, továbbá egyének és szervezetek törvények adta jogait - mondta.