2013. január 21., 21:02

67 halottja van az algériai túszejtésnek

ALGÍR. Algéria hétfőn új adatokat közölt a múlt heti túszdráma halálos áldozatairól. A kormányfő azt mondta, a tragédiának 67 halottja volt: 37 külföldi és egy helyi alkalmazott vesztette életét, és 29 iszlamista fegyverest lőttek le.
Az újabb adatokról Abdelmalek Szellal algériai miniszterelnök számolt be hétfői sajtótájékoztatóján. Valószínűleg ez sem a végleges adat, mivel öt külföldi munkást eltűntként tartanak nyilván. Egy nappal korábban belügyi források még azt közölték, a túszdráma nyolcvan halottat követelt.

A halálos áldozatok nyolc ország állampolgárai voltak. A túszejtők között volt legalább egy – más források szerint két – kanadai is, a többi támadó Egyiptomból, Maliból, Nigerből, Mauritániából és Tunéziából származott. Parancsnokuk algériai volt, a támadást egy kanadai koordinálta. Hárman túlélték az akciót, őket letartóztatták. A hadsereg csütörtökön indított túszmentő támadása során csupán egy katona sebesült meg – állította a kormányfő.

A 37 külföldi áldozat közül hétnek a holttestét még nem sikerült azonosítani. Több embert kivégeztek – mondta a miniszterelnök. A délkelet-algériai földgázmezőre épített kitermelőlétesítményben összesen 790-en dolgoztak, s ebből 134 volt a külföldi, akik 26 különböző országból érkeztek. A földgáztelep egy algériai mérnöke korábban a France Info hírrádióban arról beszélt, hogy az iszlamista fegyveresek kimondottan a külföldiek túszul ejtésére törekedtek, a helyi munkásokat elengedték.

Szellal szerint a támadók két hónapon át tervezték az akciójukat Maliban, és ismerték a létesítmény tervrajzát. Eredetileg egy külföldieket szállító autóbuszt akartak elfogni és utasait túszul ejteni, de „szigorú választ kaptak a buszt őrző katonáktól” – mondta.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.