2017. október 30., 12:48

120 ezer háztartás van áram nélkül Csehországban

PRÁGA. Több mint 120 ezer háztartás volt még hétfőn reggel is áram nélkül Csehországban a vasárnap átvonuló rendkívül heves, esővel kísért szélvihar következtében. A vasúti közlekedés továbbra is mintegy kéttucatnyi regionális vonalon szünetel - jelentette hétfőn reggel a cseh közszolgálati hírtelevízió (ÈT24). A viharos szél komoly károkat okozott Magyarországon is, Németországban pedig tovább nőtt a halálos áldozatok száma.
201710300947250.630.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

A helyenként óránkénti több mint 120-140 kilométer sebességű szélvihar következtében ketten meghaltak, a vihar által kitépett fák dőltek rájuk, és mintegy harminc személy sérüléseket szenvedett. Országszerte komoly anyagi károk is keletkeztek, a nagy erejű szélvihar számos háztetőt rongált meg, középületeken és családi házakon, fákat, póznákat tépett ki. A nyugat-csehországi Most városában összedőlt egy fatemplom, Prágában a történelmi Kiállítási Palota tetejének egy részét tépte le a szél, míg Brünnben egy nagyobb üzletközpontban keletkeztek hasonló károk.   

Az ország hét régiójában továbbra is energetikai vészhelyzet van. A Cseh Energetikai Művek (ÈEZ) közlése szerint vasárnap összesen mintegy félmillió háztartás volt néhány órára áram nélkül, de a problémák többségét hétfő reggelre sikerült eltávolítani. A több mint 120 ezer áram nélküli háztartásnak legkésőbb hétfő estére, kedd reggelre ígért újra áramot a ÈEZ. Súlyos probléma, hogy a magasfeszültségű vezetékek is mintegy 300 helyen vannak rongálódtak meg vagy szakadtak el.   

A Cseh Meteorológiai Intézet szerint a legnagyobb erejű szélvihart - 180 km/h - az Óriás-hegység legmagasabb csúcsán, a Snìžkán mérték vasárnap reggel.

További áldozatai vannak a vasárnapi viharnak Németországban

További két halálos áldozata van a vasárnapi viharnak Németországban, egy embert pedig eltűntként tartottak nyilván hétfőn reggel a hatóságok.

Elsüllyedt egy a jacht a Balti-tenger partja menti Peene-szorosban, egy 48 éves női utasa meghalt, egy 48 éves férfi eltűnt, egy 56 éves férfi pedig súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben, majd kórházba szállítása után meghalt - közölte egy rendőrségi szóvivő az AFP hírügynökséggel.   

Zátonyra futott egy teherhajó a német partoknál

Irányíthatatlanná vált és zátonyra futott egy teherszállító hajó az Északi-tengeren a német partoknál a térségen végigsörprő viharban, mentésével hétfőn próbálkoznak meg a szakemberek.

A 225 méter hosszú teherhajó még vasárnap futott homokzátonyra a Herwart nevű viharban. A szövetségi tengeri mentőszolgálat (Havariekommando) tájékoztatása szerint a hajó helyzete stabil, a fedélzeten tartózkodó 22 ember jól van. A Glory of Amsterdam nevű tengerjárón nincs rakomány, de csaknem kétezer tonna üzemanyagot szállít. A mentőhajók már vasárnap is megpróbálták levontatni a zátonyról, de a heves hullámverésben nem jártak sikerrel. Hétfő este, a dagály megérkeztével újabb kísérletet tesznek.   

A Herwart legkevesebb három halálos áldozatot követelt Németországban, a vihardagály Wilhelmshafen közelében elragadott egy férfit, holttestét a víz levonulása után találták meg. A Balti-tenger német-lengyel határvidékén fekvő Usedom szigetnél hárman szenvedtek el balesetet, ketten meghaltak, a harmadik eltűnt.  Csehországban és Lengyelországban két-két ember vesztette életét.

Az óránkénti 100-110 kilométeres sebességű széllökésekkel érkezett vihar az ország északi részén sokhelyütt károkat és közlekedési fennakadásokat okozott. Egyedül Hamburgban csaknem ezer helyszínre riasztották a tűzoltókat és a katasztrófavédelmet házakra, autókra dőlt fák, elárasztott pincék vagy leszakadt vezetékek miatt. A térségben várhatóan hétfő délután áll helyre a vasúti közlekedés rendje.        

Idén ez a harmadik nagyobb őszi vihar Németország északi és középső részén. A legnagyobb károkat a Xavier okozta, amely október elején söpört végig a régióban, és hét halálos áldozatot követelt. A Herwart kisebb pusztítást végzett, főleg azért, mert a legtöbb levél már lehullt a fákról, így a szél kisebb felületbe tudott belekapaszkodni.

Magyarországon is komoly károkat okozott a viharos szél

Országszerte komoly károkat okozott a viharos szél, voltak személyi sérüléssel járó esetek is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője. Hajdu Márton elmondta: többségében leszakadt faágak, kidőlt fák okoztak gondot. Két esetben gépjárműre dőlt fa okozott sérülést az autóban ülőknek.   

A katasztrófavédelemhez több mint 140 épületkárt jelentettek be, jellemzően a tetőszerkezetek rongálódtak meg. Ezen felül sok helyen áramkimaradást is okozott a vihar.   

A viharos széllel összefüggésben hétfő reggelig országszerte több mint 3700 riasztása volt a katasztrófavédelemnek. A legtöbb hívás Somogy, Fejér, Bács-Kiskun valamint Pest megyében, Budapesten volt - fejtette ki az OKF szóvivője. Hajdu Márton elmondta: többségében már sikerült felszámolni a vihar okozta károkat, de a fővárosban, Pest és Bács-Kiskun megyében jelenleg is dolgoznak a tűzoltók.

Folyamatosan dolgoznak a helyreállításon az áramszolgáltatók

Folyamatosan dolgoznak a vihar utáni helyreállításon az áramszolgáltatók: az E.on Energiaszolgáltató Kft. szakemberei a középfeszültségű hálózaton keletkezett hibákat mostanra az egész országban elhárították, és az Elmű-ÉMÁSZ területén sincs már nincs nagyobb összefüggő, települést vagy településrészt érintő áramkimaradás.

Varga Ivett, az E.on sajtóreferense beszámolt arról, hogy Tolna megyében hétfő hajnalra helyreállt az áramszolgáltatás. Hőgyészen, Szakályban, Decsen, Pörbölyön, Pakson, Szedresben és Tolnán csaknem 1300 fogyasztási helyen eltört villanyoszlopok, vezetékekre dőlt fák okoztak áramkimaradást.  

Boros Norbert, az Elmű-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója elmondta, a társaság szolgáltatási területén már csak utcákban vagy házaknál folynak még helyreállítási munkálatok. Tájékoztatása szerint a vasárnapi viharos szél okozta problémák rövidebb-hosszabb időre körülbelül 70 ezer fogyasztójukat érintették a négy megyére - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Pest -, valamint a fővárosra kiterjedő szolgáltatási területükön. A kommunikációs igazgató kiemelte: hétfő reggelre a problémák túlnyomó részét sikerült elhárítani a hálózat helyreállításával vagy aggregátor működtetésével.

201710300947250.630.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.