2025. március 22., 08:50

Több nőt a közéletbe! – Tisztújító ülést tartott a Szövetség Nőtagozata

Tisztújítást tartott a Magyar Szövetség párt Nőtagozata, amely ugyan 2022 márciusában alakult, ám hivatalosan csak a párt 2023-as decemberi kongresszusán került be a párt statútumába. A Nőtagozat alakulásakor Gergely Papp Adriannát választotta meg elnökének, a két alelnök a platformoknak megfelelően akkor Bauer Ildikó és Sárközy Irén lett.

Nőtagozat tisztújító
Fotó: Dunajszky Éva

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a párton belül is jelentős változások történtek, megszűntek a platformok is, ami természetszerűleg a párt Nőtagozatának összetételét is érintette.

Alapvetően változást kellett végrehajtanunk a Nőtagozat szervezési és működési szabályzatában is, mert az még 2022-ben, a március 18-ai alakuló ülésünkön íródott, amikor a párton belül léteztek a platformok, s ennek megfelelően volt a mi szabályzatunk is létrehozva tíztagú elnökséggel”

– fogalmazott portálunknak a tisztújító ülés után Gergely Papp Adrianna, aki szerint az idő megmutatta, hogy ezen változtatni kell. „A változtatások értelmében most van egy elnökünk és két alelnökünk, akik az elnökséget alkotják, és van a tagsági közgyűlés.

Az egyik alelnök Bauer Ildikó, aki eddig is alelnök volt a Nőtagozatban, a másik alelnök pedig a pártból időközben kilépett Sárközy Irén helyett Agócs Kőrösi Ildikó lett”

– fűzte hozzá az elnök asszony.

Készült egy munkaterv is

Az ülésen szó volt a Nőtagozat célkitűzéseiről, illetve a konkrét feladatok megfogalmazásáról is. „Készítettünk egy munkatervet is, amelybe részletesen leírtuk, mit is szeretnénk csinálni az év folyamán.

Az egyik legkorábbi rendezvényünk, amelyet április 10-11-e közt tartunk, a Slachta Margit konferencia lesz Kassán”

– fogalmazott az elnök asszony. Hozzátette, Slachta Margit személyisége, aki az első magyar női országgyűlési képviselő volt, kiváló példa arra, hogyan lehet ötvözni az életből vett dolgokat úgy, hogy közben a nők is önbizalmat nyerjenek. A keresztény konzervativizmus nagyon jó alapokat teremt ahhoz, hogy ennek mentén mi is továbbvigyük ezeket a témákat, tette hozzá Gergely Papp Adrianna.

Nőtagozat tisztújítás
A tisztújító ülés résztvevői egy munkatervet is elfogadtak
Fotó:  Dunajszky Éva

„Több olyan terület is szóba került az ülésen, amit a Nőtagozatnak kell tematizálnia, például a nők nyugdíjkorhatárának kérdése, az egyszülős családok vagy az idősgondozás témája. A menstruációs szegénység, amellyel már eddig is foglalkoztunk, szintén egy ilyen téma, amivel idáig nem foglalkoztak, pedig tudni kell arról, hogy ez egy létező probléma.

Emellett rengeteg olyan társadalmi probléma van, amelyeket szinte automatikusan a „nők dolgának” tart a társadalom, viszont nincs kellő hangsúly fektetve arra, hogyan lehetne ezeket a témákat megoldani”

– mondta az elnök asszony, hozzátéve, emellett azt is feladatának tartja a Nőtagozat, hogy több nő kerüljön a politikába és a közéletbe.

„Bauer Edit volt EP-képviselőnk is jelen volt az ülésen, és arra biztatott bennünket, hogy foglalkozzunk az európai uniós témákkal is. Megerősítette, hogy a nők elleni erőszak egyre növekszik, és napvilágot látott egy olyan statisztika is, amely szerint a mélyszegénység terén is egyre rosszabb adatok kerülnek napvilágra, így ezekkel a témákkal is kötelességünk foglalkozni” – tette hozzá a Nőtagozat újonnan megválasztott elnöke.

Mit tehet egy parlamenten kívüli párt nőtagozata?

 Gergely Papp Adrianna elmondta továbbá, hogy olyan szlovák civil szervezetekkel is felvették a kapcsolatot, amelyek a szóban forgó témakörökkel foglalkoznak, illetve szlovák politikus asszonyokkal is, hogy ezáltal is erősítsék egymást.

Parlamenten kívüli pártként nem tudunk a törvényhozásba közvetlenül beleszólni, de jogászok bevonásával javaslatokat fogalmazhatnánk meg parlamenten kívüli pártként is, és regionális szinten, a megyék bekacsolásával is tehetnénk az ügyben”

– mondta, hozzátéve, szeretnék elérni, hogy ami egy megyében jól működik, azt a többi megye is átvegye. „Besztercebánya megyében például már működik, hogy ingyen juttatják el a menstruációs termékeket a középiskolákba. Persze, pénzből sehol sincs elég, de hiszem, hogy idővel hozzá lehet szoktatni a férfiakat is ahhoz, hogy ezekkel a témákkal is foglalkozni kell” – fűzte hozzá az elnök asszony.

Ezúttal is téma volt az ülésen a nők esélyegyenlősége is, ez azonban megosztó téma még ezen a fórumon belül is.

Most is volt olyan, aki eleve ellenzi a kvótarendszert, mivel úgy véli, hogy ezzel megaláznák a nőket, de volt olyan vélemény is, amely szerint szükség lenne erre.

Számomra is elfogadhatatlan például az, hogy azok a nők, akik gyermekgondozási szabadságon vannak otthon, mondjuk, három gyerekkel, azoknak ezek az évek nem számítódnak be a nyugdíjazásukba. Ez azt sugallja, mintha azok a nők üdülnének ez alatt az idő alatt” – mondta, hozzátéve, ezeken a dolgokon azért nem tudnak változtatni, mert a törvényhozásban nincs elég nő, aki kiállna emellett. Ezért is fontos lenne, hogy több nő kerüljön a törvényhozásba, hogy ne lehessen az ilyen javaslatokat seperc alatt lesöpörni az asztalról.

De mivel lehet ösztönözni a nőket arra, hogy bátrabban részt vegyenek a politikai vagy a közéletben, hiszen gyakran maguk is vonakodnak attól, hogy ezeken a férfiasnak mondott területeken próbálják megvalósítani magukat?

Sokkal egyszerűbb és könnyebb nőként egy könnyedebb tematikájú közösségi munkában részt venni, mint olyanban, ahol gyakran konfrontálódni kell, és ki kell állni olyan célok mentén, amelyekről tudvalévő, hogy megosztják a társadalmat”

– mondta, hozzátéve, voltak, akik tőlük is elmentek azzal az indokkal, hogy nem szeretnék magukat megbélyegzésnek, megaláztatásnak kitenni.

Úgy gondolom azonban, hogy meg lehet találni azokat a nőket, akik életüknek abban a szakaszában vannak, amikor elég bátrak ahhoz, hogy ezeket a célokat felvállalják”

– mondta Gergely Papp Adrianna. „Kevesen vagyunk, de elegen ahhoz, hogy ezek a témák terítékre kerüljenek, s azok közül, akik látják, hogy milyen fontos témákkal foglalkozunk, biztosan lesznek olyanok, akik további javaslatokkal élnek majd, s közülük kikerülhetnek olyanok, akik hajlandóak lesznek bekapcsolódni a munkákba is, mert hozzá akarnak tenni valamit ehhez” – zárta Gergely Papp Adrianna.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.